Nitto ATP Finals: Thiem nyerte a thrillert, megküzdhet a továbbjutásért

2017. november 16.
by Airon

Dominic Thiem fontos találkozót nyert meg egy újonc ellen. Az osztrák egy kiélezett találkozón győzte le a Rafael Nadal helyére beugró Pablo Carreno Bustát.

Sajnálatos helyzet állt elő a Nitto ATP Finals versenyén, hiszen Rafael Nadal kénytelen volt befejezni elég hamar, amit elkezdett. Ez a történés azonban lehetőséget adott egy olyan játékosnak, aki egész évben keményen küzdött a londoni kvalifikációért, azonban egy hajszállal lemaradt róla. Pablo Carreno Busta mutatkozott be az O2 Arénában nehezített körülményekkel, hiszen Dominic Thiem elleni mérkőzésének honfitársa átvett eredményével vágott neki. Mind a két játékosnak az életben maradás volt a tét, mivel az osztrák is vereséggel kezdett a világbajnokságon.

Thiem harcolhat az elődöntőbe kerülésért pénteken
Kép forrása: eurosport.com

Nem látszott egyáltalán az idegesség a debütáló spanyolon, azonban egy teljesen ártalmatlan helyzetben elbukta ideje korán az adogatását az első szettben. Nem is lett volna rá oka, hiszen 2-2-nél 30-0 volt az ő szempontjából, mégis break hátrány lett belőle. Nem volt ennek még vége, Thiem 5-3-as vezetésénél fogadóként harcolt ki 2 játszmalabdát is, amiből a másodikat Carreno Busta már a hálóba vágta. Az idei Roland Garros elődöntős tehát magabiztos előnyre tett szert, nagy kérdés volt, hogy a spanyol tud-e újítani a folytatásban. A második szettben a forgatókönyv hasonlóan alakult, a szereposztás viszont felcserélődött. Carreno Busta korán jutott fórhoz, majd ugyanúgy mint az első játszmában Thiem, 5-3-nál eldőlt a játszmát. A breakek kimenetele hasonlított, hiszen az osztrák 1-1-nél 40-15-ről került hátrányba, Carreno Bustának viszont elég volt az első szettlabda az egyenlítéshez. Thiem az elvesztett második szett ellenére nagyon agresszívan kezdte a harmadik felvonást és rögtön elnyerte vetélytársa adogatását. A break előnyt egy ideig tudta tartani, mégis 3-2-nél megérdemelten adta vissza fórját, hiszen 40-30-nál nagyot hibázott. A spanyol pedig a hibával köszönte szépen, az első kínálkozó lehetőségre lecsapott és egalizált. Carreno Busta első világbajnoki mérkőzésén elképesztően jól teniszezett, a végét azonban még fejben nem igazán tudta összerakni. Thiem 4-4-nél két break labdához jutott és ellenfele fonákja éppen hogy kiment. A következő gameben pedig az osztrák nem pazarolta el az óriási lehetőséget és kiszerválta a mérkőzést. Thiem egy rendkívül izgalmas csatát húzott be döntő játszmában 2 óra 8 percet követően. Az osztrák így sorsdöntő mérkőzést vív David Goffinel a továbbjutásért, Pablo Carreno Busta már tét nélkül léphet pályára Grigor Dimitrov ellen.

A mai napon jön a zárókör a Boris Becker csoportban. Először Roger Federer csap össze Marin Ciliccel ( ennek a találkozónak különösebb tétje már nem lesz ), majd jön a továbbjutást eldöntő mérkőzés Alexander Zverev és Jack Sock között.

A hozzászólások le vannak zárva.