Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Nitto ATP Finals: Last-minute kvalifikációból elődöntő – ez eddig Jack Sock londoni sztorija

Csütörtök este véget értek a küzdelmek a „Boris Becker-csoportban”. Federer után az amerikai jutott tovább.

Alexander Zverev (3.) és Jack Sock (8.) egymás ellen szállt harcba a Londonban zajló ATP Finals „Boris Becker-csoportjának” utolsó továbbjutó helyéért csütörtök este. A két teniszező közösen együtt ebben az évben három Masters-tornát nyert meg, ám ezután a meccs után csak egyikőjüknek maradhatott esélye arra, hogy egy újabb trófeáért maradjon küzdelemben. Az amerikai és a német egyaránt Marin Cilic (5.) legyőzésével és egy Roger Federer (2.) elleni vereséggel abszolválta az első két fordulót. Az utolsó körre így teljesen tiszta volt a sor.

A tét meglétében még érdekesebbé vált az a tény, hogy eddig a találkozóig mindösszesen csak kétszer játszottak egymás ellen, ráadásul a mérlegük is 1-1-re állt. Konkrét jóslatokba nem volt érdemes tehát bocsátkozni. Annak ellenére, hogy az O2-Aréna borítása gyors, és mind a ketten nagyokat szerválnak, igencsak sok babér termett a fogadóknak az egész meccsen. Az első játszmában alig volt olyan játék, amely során a „break point” felirat nem villant volna fel legalább egyszer az eredményjelzőn. E feszült helyzetben a Bercy-csarnok idei bajnoka, Jack Sock maradt a leghiggadtabb, adogatásait minden alkalommal hozta, emellett képes volt arra is, hogy elvegye a Zverev-ét, ez döntötte el az első szett sorsát.

Kép forrása: atpworldtour.com

A 20 éves német teniszező, aki Rómában és Montrealban nem talált legyőzőre idén, azonban elég könnyedén ki tudott egyenlíteni, megnyerte ugyanis a második szett első négy játékát, s a felek 65 perc után már a döntőjátszmára készülhettek. Ott viszont Zverev, ahogyan Federer ellen, úgy az amerikai ellen is elkészült az erejével az egalizálást követően. Pedig még a harmadik szett legelső játékát fogadóként nyerte meg. Azt követően viszont Sock kétszer is elvette a német szerváját és 4/1-es vezetésre tett szert. Innen azonban a világranglista 3. helyezettje visszaküzdte magát a meccsbe. Igen ám, de mikor a tét a meccsben maradás lett, adogatóként újra sebezhetővé vált, s kárára ezt Sock ki is használta. Az amerikai fogadóként fejezte be a meccset, úgy, hogy már az első meccslabdáját értékesítette. A találkozó 1 óra 55 percig tartott, Sock pedig készülhet a Grigor Dimitrov (6.) elleni elődöntőre.

Alexander Zverev inthetett búcsút az O2-Arénának
Kép forrása: atpworldtour.com

A forduló másik találkozóján már nem volt igazi tét Cilic és Federer között. A svájci két győzelemmel már biztos továbbjutó volt, a horvát pedig két vereséggel biztos kieső. A két teniszező az idei wimbledoni finálé után újra egymás ellen játszott Londonban, s újra az immáron 19-szeres Grand Slam-győztes nyert. Annyi különbséggel, hogy Cilic-nek ezúttal sikerült játszmát nyernie. Federer így is 100 százalékos teljesítménnyel zárta a csoportot, a korábbi US Open-bajnok pedig kilencedik ATP Finals-meccsén a nyolcadik vereségét szenvedte el.

Végeredmények

Sock – A. Zverev 6/4 1/6 6/4

Federer – M. Cilic 6/7(5) 6/4 6/1

Péntek délután a „Pete Sampras-csoportban” is ki fog alakulni a végeredmény. Az már eldőlt tehát, hogy Grigor Dimitrov továbbjutott ebből a kvartettből, de a második hely kérdése még nem. Utóbbiért Dominic Thiem (4.) és David Goffin (7.) fog egymás ellen megmérkőzni. Este pedig már javarészt tét nélkül lép pályára Dimitrov a már biztos búcsúzó Pablo Carreno Busta ellen.

A kiemelt kép forrása: reuters.com