Davis Kupa 2017: Pouille az egekbe emelte a gallokat
Franciaország nyerte a 2017-es Davis Kupát. Mindent eldöntő mérkőzésre került sor, ahol Lucas Pouille megsemmisítő verést mért Steve Darcisra.
Jo-Wilfried Tsonga-David Goffin 6/7(5) 3/6 2/6
Jo-Wilfried Tsongára várt első körben a feladat, hogy megnyerje hazája számára az idei sorozatot. Nem volt egyszerű dolga, hiszen a világbajnokságon nem rég döntőt játszó David Goffin várt rá. Láthattuk azonban, hogy nem csak a belga van bombaformában, hiszen Tsonga pénteken meggyőző tenisszel verte Darcist.
Az első szett, akkor ezt még nem tudtuk, de kulcsfontosságú volt. Tsongának volt több lehetősége, hogy előnyt csikarjon ki, azonban a belga megmutatta a mostanában újdonságnak számító mentális erejét. Break labdáknál folyamatosan ütötte a nyerőket, ezzel finoman szólva sem lehet mit kezdeni. Eljutottak a Tiebreakig, ahol a végén valahogy Goffin révbe ért, pedig inkább az volt benne, hogy Tsonga nyeri az első szettet. Ez megindította a lavinát, érezhető volt, hogy a francia végleg megtörik. Goffin a következő két szettet már magabiztosan nyerte. A második szettben elég volt 3-2-nél egyetlen break, majd a harmadik felvonás már egyértelmű volt.
Goffin tehát egalizált, ő mindent megtett a belga válogatottért, hogy életükben először Davis Kupát nyerjenek.
Lucas Pouille-Steve Darcis 6/3 6/1 6/0
Egy idén többnyire gyengélkedő játékoson és az első mérkőzésen kritikán alul teniszező Davis Kupa specialistán volt a sor, hogy eldöntsék melyik nemzeté lesz idén a Davis Kupa győzelem.
2-2-nél is a közönség hiába ide vagy oda, meg tud remegni az ember. Főleg, ahogy mostanában láthattuk, ha ezt az embert Lucas Pouillenak hívják, hiszen fejnehézsége elválasztja, hogy klasszis legyen. Ez azonban nem az a nap volt. Sőt a közönség vitte előre és a francia teniszezőnek irgalmatlan módon sült a keze, egyszerűen minden jött. Azt az erőt és dominanciát láthattuk részéről, amiért 2016-ban egy fajta jövő klasszisát éreztük benne. Nagy szervák, agresszív játék és voltak extrák is, amire nem lehetett ellencsapás. Steve Darcist az első mérkőzés alapján jogosan lehetett kritizálni, hogy miért ő játszik majd vasárnap. Az tény, hogy a belga hiába volt sokszor jolly joker évek óta a válogatottban, most nem tudott felnőni a feladathoz. Védelmére szóljon, hogy Pouille ezen a mérkőzésen esélyt sem adott neki, hogy kibontakoztassa a saját maga extázis teniszét. Pouille három sima szettben nyert, kérdéses ez mekkora lökést adhat majd neki a karrierjében.
Franciaország tehát tizedszer nyerte meg a Davis Kupát. Ami 2002-ben, 2010-ben és 2014-ben sem jött össze a galloknak, az most megadatott nekik. 2001 után nyertek ismét, rászolgáltak a sikerre.
Kiemelt kép forrása: hindustantimes.com