Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Szezonsumma 2017: A La Decima története

Minden nagy játékosnak van egy borítása ahol ő a legjobb. Nos, Rafael Nadal tizedik Roland Garros győzelme önmagért beszél, lássuk ennek a két hétnek a históriáját. 

Rafael Nadal jól melegített a Roland Garrosra, hiszen Monte Carloban és Madridban is diadalmaskodott. Sokan gondolták azt, hogy Dominic Thiem a végső győzelemre is esélyes lehet a spanyol és Novak Djokovic mellett, hiszen az osztrák Rómában legyőzte a salakkirályt. Mégis azonban ez a Roland Garros, ahol három szettet kell nyerni Nadal ellen és Párizsban ez mindösszesen 2005 óta 2 embernek sikerült. Az egyiket 2009-ben Robin Söderlingnek, a másikat 2015-ben Novak Djokovicnak hívták.

Zverev nem sokra ment Párizsban római tornagyőzelmével
Kép forrása: hindustantimes.com

Az első körökben néhány csalódás azért érhette azokat, akik bizonyos emberektől többet vártak. Alexander Zverev római váratlan tornagyőzelme után rendesen leszerepelt Párizsban. Itt tegyük hozzá Fernando Verdascotól ki lehet kapni, azonban itt bizonyította Zverev, hogy játéka még nem elég érett. A második körben kisebb meglepetésre Nick Kyrgios kapott ki Karen Kachanovtól.

Djokovic rendesen megizzadt Schwartzman ellen
Kép forrása: thesun.co.uk

Jött a harmadik kör, ahol néhány párosítás már a mérkőzés előtt pikánsnak tűnt. Andy Murray igen korán megkapta az egyik legveszélyesebb játékost, aki top formájában mindig is veszélyes volt a nagy négyesre. Juan Martin Del Potro azonban ezúttal két szett után megadta magát, Murray szokásos játékával kicsinálta az argentint. Novak Djokovic egy másik argentinnal került össze. Diego Schwartzman szerb ellenfelét igen csak megszorongatta, Djokovic állta a sarat és öt szettben továbbjutott ( 1-2-ről fordítva ). Stan Wawrinka a kiszámíthatatlan Fabio Fogninit intézte el három szettben. Ez a mérkőzés lehetett volna szorosabb is, de az olasz gyakorlatilag az első szett elvesztése után eldobta a meccset. A harmadik körben Rafael Nadal simán nyert, Albert Ramos-Vinolas pedig kiejtette a budapesti ATP bajnok Lucas Pouillet.

Carreno Busta hatalmas csatában ejtette ki Raonicot
Kép forrása: eurosport.com

A negyedik körben egy ideig úgy tűnt minden a papírforma szerint halad, hiszen Murraynek, Djokovicnak, Wawrinkának és Nadalnak sem akadt komolyabb gondja, Az 5., 6., 7., 8.,-ból pedig hátulról indulva előre Thiem, Cilic és Nishikori is vette a negyedik akadályt. Itt  mégis jött a de, ami egy óriási thrillerbe torkollott. Milos Raonic a 2017-es év egyik feltörekvő játékosával, a spanyol Pablo Carreno Bustával harcolt a negyeddöntőért. Carreno Busta szorosan fenyegette Raonicot, a harmadik szettben ennek ellenére 1-1-nél a Tiebreak után gondolhattuk, a kanadai ezt valahogy behúzza. A rövídítésben Carreno Busta hiába jött vissza 4-6-ról, a következő két pontot megnyerve Raonic került előnybe. A 26 éves játékos rettentően nagy küzdő és ezt ezen a meccsen is bizonyította. A döntő szettben visszatáncolt break hátrányból, Raonic hárított három meccslabdát 4-5-nél, viszont 7-6-nál a hetedik lehetőséget kihasználva nyert Carreno Busta.

Thiem az első szett után meglepően könnyedén legyőzte Djokovicot
Kép forrása: thenationmultimedia.com

Következhettek a negyeddöntők, ami pikáns párharcokat, azonban nem sok izgalmat hozott. A felső ágon Murray az első szett elvesztését követően a saját módszerével ezúttal Nishikorit küldte haza, Wawrinka pedig nem sok esélyt adott Cilicnek. Az alsó ágon Pablo Carreno Busta sérülés miatt feladta ideje korán Nadal elleni meccsét. A figyelem viszont a negyedik negyeddöntőre összpontosult. Dominic Thiem harcolt Novak Djokoviccal. Ezt küzdelemnek mégsem nevezhettük, hiszen ez egy szoros szett volt, majd a szerbnek lőttek. Djokovic break előnyből bukta el az első játszmát. A második és harmadik felvonásban Thiem gyors, pontos és agresszív teniszére három nyert game volt a címvédő válasza, 5/7 3/6 0/6 lett a végeredmény Djokovic szemszögéből nézve.

Wawrinka 1-2-ről fordítva jutott döntőbe Murray ellen
Kép forrása: thesun.co.uk

Az elődöntő egy párizsi visszavágott tartogatott, akkor péntek délután. 2016-ban Murray kegyetlen módon elbánt Wawrinkával, a négy szettes mérkőzés ellenére. Ez is kegyetlen volt, kegyetlenül nagy csata. Murray úgy nyert az első három játszmából kettőt is, hogy a szettek vége fele break hátrányból kellett kapaszkodnia, az első 7/6, a harmadik 7/5 lett a javára. Murray főleg egy ilyen harmadik szett után szokta padlóra küldeni ellenfeleit, Wawrinkát azonban keményebb fából faragták. A negyedik szett Tiebreakját magabiztosan nyerte meg, majd innentől már ő irányította a mérkőzést. Az ötödik szettbe Murraynek már nem volt beleszólása, a svájci egész hetes remek teljesítménye döntőt érdemelt.

Hiába gondoltak a meglepetésre, Nadal könnyen verte Thiemet
Kép forrása: au.eurosport.com

A későbbi elődöntőben kíváncsian vártuk, vajon Dominic Thiem Rómában aratott Nadal elleni győzelme után, mire lehet képes fenség területén a kilencszeres bajnokkal szemben. Rafael Nadal bebizonyította Thiemnek, hogy az egyszer volt Budán kutyavásár közmondás tökéletesen bemutatta azt a győzelmet. Róm pedig közel sem egyenlő a Roland Garrosal. A spanyol hét játékot engedélyezett az osztráknak, erődemonstráció volt a javából.

Nadal és a tizedik Roland Garros győzelem édes pillanata
Kép forrása: dailymail.co.uk

2015-ben csodát láthattunk, amikor Wawrinka agresszív játékával feltörte az olajat Novak Djokovic ellen. Valami hasonló kellett volna Rafael Nadal legyőzéséhez, a bombaformában lévő spanyolt mégsem lehetett ebben a két hétben sebezni. Nadal szokás szerűen traktor funkcióba kapcsolt, felpörgette a labdákat a kakasdombra és kontrajátékát élesítve hatástalanította Wawrinka teniszét. A svájci küzdött, ez hat game megnyerésére volt elegendő. Nadal az első szett közepétől egy egészen más szinten teniszezett, néha már igen látványos megoldásokkal szolgálta ki a párizsi közönséget és rajongóit, megnyerve 6/3 6/2 6/1 arányban tizedik Roland Garrosát.

Rafael Nadal megérdemelte, hogy összejöjjön neki a La Decima. 2005-től 2014-ig csak egyetlen egy alkalommal kapott ki a párizsi salakon, majd 2015-ben legyőzte Djokovic, 2016-ban pedig sose tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha  nem lép vissza sérülés miatt. 2017-ben remek salakszezonját egy Roland Garros győzelemmel koronázta meg, nem volt ellenfele ebben a két hétben.

Kiemelt kép forrása: .huffingtonpost.com