Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

AusOpen 2018: Elkészült a férfi egyes sorsolása is

Lett egy-két nagyon érdekes párosítás az első körre. Körvonalazódnak a lehetséges történések az év első Grand Slamjén.

A tavalyi kiíráshoz hasonlóan a mostani Australian Open is a visszatérésekről fog szólni. Tavaly Murray, Djokovic és Raonic voltak csúcson, míg Federer és Nadal arra kényszerült, hogy alacsonyabb pozíciókból küzdjék fel magukat sérülés miatti kihagyás után. 2018-ra megfordult a kocka: most a spanyol és a svájci klasszis hátát nézi mindenki és Djokovic, Raonic, illetve Wawrinka azok, akiknek újra el kell indulniuk a lépcsőn felfelé. Megvolt a veszélye a sorsolásnak, hiszen a korábbi szerb világelső 14. kiemeltként akár már a legjobb 16 között összekerülhetett volna a címvédő Federerrel, vagy a tavalyi döntős Nadallal. Ám, ahogyan a világranglista első két helyezettje megmenekült, úgy most Djokovic is. Íme a sorsolás:

Első negyed

A világelső a hét eleje óta a helyszínen melegít
Kép forrása: rafaelnadalfans.com

Világelsőként természetesen Rafael Nadal (1.) található meg a tábla legtetején. A 2009-es bajnok nem kis aggodalom közepette kezdte meg ezt az évet. A tavalyi szezon végén összeszedett (vagy inkább kiújuló) térdsérülése miatt egy meccs után visszalépett az ATP Finalstól, majd ugyanezen probléma miatt lemondta az Abu Dhabi-i és a Brisbane-i szereplését is 2018-ban. Egy héttel azonban a Melbourne-i seregszemle kezdete előtt megérkezett Ausztráliába és a Kooyongi bemutató tornán játszott is egy meccset Richard Gasquet-val. A bal kézzel játszó mallorcai a dominikai Estrella Burgos ellen kezdi meg szereplését. Győzelem esetén garantált az újabb latin-amerikai ellenfél, aki Nicolas Jarry lehet Chiléből, vagy Leonardo Mayer Argentínából. A kiemelés alapján a harmadik fordulóban következne az első rangsorolt vetélytárs, jelen esetben ez a bosnyák Damir Dzumhur (28.) lehet. A legjobb 16 között pedig Nadal a mezőny egyik legmagasabb versenyzőjével, John Isnerrel (16.), vagy az egyik legalacsonyabbal, Diego Schwartzmannal (24.) találkozhat. A Salakkirály negyedébe Marin Cilicet (6.) sorsolták a top 10-ből. A magas horvát útján elsőnek a tajvani Yen-Hsun Lu állhatja, később pedig Pablo Cuevas (31.), aztán Gilles Müller (23.) vagy a US Open tavalyi elődöntőse, a spanyol Pablo Carreno Busta (10.)

Második negyed

Könnyed első két forduló után igencsak nehéz folytatás várhat Dimitrovra
Kép forrása: twitter.com/brisbanetennis

Kialakulhat a tavalyi szenzációs Nadal – Grigor Dimitrov (3.) elődöntő visszavágója, ráadásul ugyanabban a fordulóban. A fiatal bolgárnak azonban elég hamar bizonyítania kell, hogy a tavaly év végén elért 3. helyezésére a világranglistán rászolgált. Persze az is igaz, hogy még nem az első kanyarban, ott ugyanis egy selejtezős ellenféllel játszik, majd győzelem esetén is egy kvalifikációból érkező teniszezővel folytathatja a versenyt, tehát akár Piros Zsomborral is! A harmadik fordulóban első ránézésre azt lehet mondani, hogy Andrey Rublev (30.) vagy David Ferrer következhet. Az első kör egyik legérdekesebb párosítása a veterán spanyol és a nagyon fiatal orosz találkozója lehet. Dimitrov egyikőjükre sem legyintene, hiszen Ferrer a rutinjával és gladiátori mentalitásával adhatja fel a leckét, Rublev lelki szemei előtt pedig természetesen a tavalyi US Openes meccsük lebeghet, hiszen az akkor Masters-bajnoki címmel New Yorkba érkező bolgárt három szettben kiejtette. Az út pedig csak ezután lehet meredekebb. A nyolcaddöntőbe Nick Kyrgios (17.) vagy Jo-Wilfried Tsonga (15.) juthat be, de az ausztrál és a francia jelenléte mellett az első körben megrendezendő “U20-as rangadó” Denis Shapovalov és Stefanos Tsitsipas között is tartogathat magában izgalmakat.

A negyed második felében találhatjuk a US Open tavalyi döntősét, a dél-afrikai Kevin Andersont (11.), aki Kyle Edmund személyében nem kapott könnyű ellenfelet az első körre. A legjobb 32 között pedig Lucas Pouille-jal (18.) mérkőzhet meg. Ebben a nyolcadban van még a Párizs Masters címvédője, az amerikai Jack Sock (8.) is, ő a legjobb 16 közé jutásért várhatóan Philipp Kohlschreiberrel (27.) játszhat.

Harmadik negyed

Djokovic a Kooyong Classicon melegített a jövő hétre. Idén vajon ő lesz a nagy visszatérő?
Kép forrása: in.reuters.com

Novak Djokovic (14.) megúszta. Hiába az alacsony kiemelési szám, a hatszoros bajnoknak az elődöntőig sem Federerrel, sem Nadallal nem kell majd játszania. Az amerikai Donald Young ellen kezd a szerb, utána viszont a friss dohai bajnok, Gael Monfils következhet, aki ilyen korán korántsem kellemes ellenfélnek számít. A legjobb 32 között a papírforma alapján Albert Ramos-Vinolas (21.) a következő vetélytárs. Utána valamelyik Zverev-fivér jöhet, ugyanis Mischa (32.) és Alexander (4.) összekerülhet a harmadik fordulóban, ehhez mondjuk a dél-koreai Chungnak lehet egy-két szava, hiszen ő lesz az előbbi testvér első körös ellenfele – ez a találkozó lehet az újabb érdekes összecsapás.

Ebben a negyedben van az osztrák Dominic Thiem (5.) is. Az argentin Pella működik közre Melbourne-i rajtjában, s ha nem ragad be, Steve Johnson következhet, a 32 között pedig Adrian Mannarino. A nyolcaddöntőben pedig a kiemelés érvényesülése esetén a visszatérő Stan Wawrinka (9.) vagy Roberto Bautista-Agut (20.) jöhet, bár a spanyolnak az első fordulóban honfitársával, Fernando Verdascoval kell megmérkőznie, s első körről lévén szó, erre a párosításra is csettinthetnek a sportág rajongói.

Negyedik negyed

Hat év után újra összejöhet egy Melbourne-i negyeddöntő Federer és Del Potro között
Kép forrása: diarioregistrado.com

A tábla legalján természetesen Roger Federer (2.) található, hiszen ő a második kiemelt. A címvédő az első fordulóban az újra szlovén színekben versenyző Aljaz Bedenéve játszik. Első rangsorolt ellenfele két körrel később lehet, Richard Gasquet (29.) személyében. A negyeddöntőbe jutásért várhatóan pedig Sam Querreyvel (13.) vagy a visszatérő Milos Raonic-csal (22.) mérkőzhet meg. Meg kell jegyezni, hogy Querrey a második fordulóban Fucsovics Marcival is összekerülhet, ha legmagasabban rangsorolt teniszezőnk legyőzi a moldáv Albotot, az amerikai megnyeri a Feliciano Lopez elleni ki-ki meccset az első körben.

A legjobb 8 között Juan Martin Del Potro (12.) vagy David Goffin(7.) játszhat a svájcival. A magas argentin az amerikai tehetséggel, Frances Tiafoe-val mérkőzik meg startolásként, a 32 között pedig Tomas Berdych (19.) következhet, viszont a cseh sem dőlhet hátra, mert az ausztrálok 18 éves talentumával, Alex De Minaurral játszik az első fordulóban. A szabadkártyás tini ezen a héten is elődöntőbe jutott, ezúttal Sydneyben. Goffin első ellenfelét a selejtezőből kapja, aztán Taro Daniel vagy Julien Benneteau következhet, a 32 között pedig a kiemelés alapján Fabio Fognini (25.).

A teljes főtáblát itt lehet megtekinteni.

A kiemelt kép forrása: atpworldtour.com