Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

AusOpen 2018: Sock és Pouille is kiesett Melbourneben

Az Australian Open első játéknapján kijutott bőven a folytatásban is a meglepetésből. Lássuk a történéseket. 

Sugita négy szettben ejtette ki a 8. kiemelt Sockot
Kép forrása: english.kyodonews.net

A 8. kiemelt Jack Sock hamar nagy bajba került, hiszen elvesztette 6/1-re az első játszmát, majd a fordulópontot sem tudta megragadni, hiszen rövidítésben elbukta a második szettet. Az amerikai a harmadik szettben 5/4-nél ugyan nem tudott szépíteni, azonban 7/5-el mégis kiharcolta a folytatást. Ebből Sock erőt tudott meríteni, hiszen 3-3-nál break lehetőségei adódtak a negyedik szettben, a kihasználatlan lehetőségek után viszont nem maradt el a büntetés. A kövekező játékban Sugita tudta elvenni ellenfele szerváját, majd lezárta a mérkőzést. A tavalyi világbajnokság elődöntőse tehát igen csak ideje korán búcsúzott az idei Australian Opentől.

Bemelmans Pouillet ejtette ki
Kép forrása: theaustralian.com.au

Hasonlóan tett és továbbra is gödörben van a tavalyi budapesti bajnok Lucas Pouille is. A verseny 18. kiemeltje a belga Ruben Bemelmanssal csapott össze, ahol az első két játszmát egyaránt 6/4-re vesztette el. Bemelmans a harmadik játszmát is minimális ideig break előnyben kezdte, mégis úgy tűnt a rövidítés előtt szépíthet Pouille. A rövidítésben a belga került kisebb előnybe, 4-1 után mégsem tudott újabb pontot csinálni. A folytatásban Pouillenak minden lehetősége megvolt az egyenlítésre. 4-4-nél és 5-5-nél is break labdákat pazarolt el, majd a rövidítésben a játszma labdával sem tudott élni. Bemelmans első mérkőzéslabdáját kihasználva Top 100-on kívüliként győzte le Lucas Pouillet négy játszmában.

Nem minden kiemelt számára végződött ennyire csúfosan az első játéknap. A 15. kiemelt Jo-Wilfried Tsonga, valamint a 17. helyen rangsorolt Nick Kyrgios is magabiztosan jutott tovább. Előbbi az amerikai Kevin King, utóbbi a brazil Rogerio Dutra Da Silvát győzte le három játszmában.

Kiemelt kép forrása: lobandsmash.com