Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

AusOpen 2018: Babos Timi – Dupla továbbjutás

2018. január 23.
by cort

Női párosban elődöntőbe, vegyes párosban pedig negyeddöntőbe jutott Babos Tímea.

Elsőként párosban, Kiki Mladenovic oldalán lépett pályára Babos Tímea. Az ötödik helyen kiemelt magyar-francia páros az első helyen kiemelt Latisha Chan, Andrea Hlavackova tajvani, cseh párossal találkozott, és óriási csatában győzedelmeskedett.
Az első szettben Timiék korán előnybe kerültek, amit az első helyen kiemelt páros még kiegyenlített, de 3-3 után Babosék ismét breakelni tudtak, és 47 perc alatt hozták az első játszmát. A folytatásban komoly fordulatot a mérkőzés, Hlavackováék kevesebb mint fél óra alatt 6-0-val egyenlítettet. A döntő felvonásra a magyar-francia páros ismét magára talált, és a rövidítésben 1-4-ről fordítva 2 óra 22 perc alatt 6-4 0-6 7-6 arányú győzelmet arattak.

Fantasztikus győzelem, de nem volt megállás, egy órával később Timi az india Rohan Bopannával már a vegyes párosok versenyében lépett pályára. Babos és partnere nagyszerűen teniszezett, magabiztosan tartotta saját adogatójátékát miközben egy-egy alkalommal lebreakelték a Vania King, Franco Skugor amerikai, horvát kettőst, és 6-4 6-4-gyel jutottak a legjobb nyolc közé.

Kép forrása: twitter.com/indiasport