Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Davis Kupa 2018: Megvannak a Liége-i hétvége párosításai!

Kisorsolták a magyar válogatott belgák elleni párharcának meccseit a Világcsoport első fordulójában.

Még egy hete sem ért véget a magyar eredményekben nem éppen szegény Australian Open, máris zajlik tovább a teniszszezon, s szerencsére ebben a mi hazánk is kiveszi a részét érdemiekben. Davis Kupa-válogatottunkra a tavalyi dicsőséges menetelés után tisztességes helytállás vár a világ férfi tenisz-csapatversenyének elitkörében, a Világcsoportban.

Az már az óév végén kiderült, hogy a 2017-es döntős belgákhoz látogatunk, még később pedig az is kiderült, hogy fedett kemény pályán fognak megmérkőzni a felek egy körülbelül 4 ezer fős kosárlabdacsarnokban, Liége-ben. Csütörtökön e városban tartották meg a szokásos sorsolást:

Az első mérkőzésen a szebbnél szebb napokat megélő Fucsovics Márton fogja Magyarországot képviselni. A világranglista újdonsült 63. helyezettje és Australian Open-nyolcaddöntős ellenfele Ruben Bemelmans lesz, akit jelenleg 57 pozícióval előz meg az ATP World Tour aktuális rangsorában. Ez előnyt jelenthet természetesen, illetve az is, hogy 2016-ban két Challanger-tornán már játszottak egymás ellen, s mind a két találkozót Marci nyerte meg, ráadásul az egyik meccs a hétvégéhez hasonlóan fedett kemény pályán volt.

A párharc második felvonásában Balázs Attila és David Goffin csap össze. Nem ismeretlenek egymásnak, hiszen tavaly nyáron az umagi ATP 250-es tornán, salakon már megmérkőztek egymással, s akkor “Ati” három meccslabdát hárítva harcolta ki a döntőszettet az ATP Finals későbbi döntőse ellen. Bár, akkor Goffin egy bokasérülésből tért vissza, kapaszkodónak számíthat az a meccs.

Szombaton a párosban következhet a tavalytól már jól megszokott Fucsovics – Balázs kettős. Julien Cagina (248.) és Joris de Loore (310.) duójával kell megmérkőzniük a magyaroknak. Hiába állnak mindketten előrébb a világranglistán mindkettejüknél, de Loore DK-rutinja nem elenyészendő tényező lehet, bár ugyanez megvan Marciéknak is, így ennek a meccsnek a megnyerésében nagy lehetőség rejlik.

Másnap ugyanis Goffin és Marci meccsével kezdődik a program. Soha nem játszottak még egymás ellen, ennél fogva itt az aktuális mentális állapot dönthet. S ha pedig szükség van ötödik mérkőzésre azt Bemelmans és Balázs Attila fogja lejátszani.

Köves Gábor, magyar szövetségi kapitány keretében továbbá két junior tehetségünk, Valkusz Máté és Piros Zsombor szerepel. Rájuk elsősorban még tartalékként lehet számítani.

A kiemelt kép forrása: facebook.com/huntennis