Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Fognini lett Sao Paulo bajnoka

Fabio Fognini pályafutása hatodik tornagyőzelmét szerezte meg egyéniben. Az olasz teniszező a fináléban a chilei Nicolas Jarryt múlta felül.

Két elérő út egymástól a fináléig. A felső ágon Nicolas Jarry csak döntő szettes mérkőzéseket követően került a döntőbe. Többek között legyőzte az első kiemelt Albert Ramos-Vinolast, majd a legjobb 4 között az argentin Horacio Zeballost is. Fabio Fognini a döntőig nem vesztett szettet, az elődöntőben Pablo Cuevast is magabiztosan verte.

Fognini csak a döntőben veszített szettet Sao Pauloban
Kép forrása: uk.francais-express.com

Karrierje első döntőjében nem úgy tűnt, hogy Jarry megijed a lehetőségtől. Hamar elnyerte az olasz adogatását, majd 4-1-nél egy újabb  breakkel eldöntötte az első játszmát. Fognini az első szett gyors elvesztése után látszólag könnyedén összeszedte magát. Egy fokozattal magasabbra kapcsolt és úgy ahogy Jarry az elsőt, ő is 6/1-re nyerte a második szettet. Fognini kezdte folyamatosan átvenni az irányítást és miután a harmadik szettben rögtön elvette Jarry adogatását, a lélektani előny már nála volt. Jarryt azonban ez nem tántorította el és szinte azonnal ki tudott egyenlíteni. Jarry ugyan visszajött, de az adogatását csak egy minimális ideig tudta ismét őrizni, 3-3-nál egy csúnyán elcsapott ziccer tenyeresnek köszönhetően távolodott a tornagyőzelemtől. Ezek után a rutinos olasz már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, két magabiztos adogatójátékkal lezárta a találkozót, döntő szettben diadalmaskodott Sao Pauloban.

Fabio Fognini 2017-es gstaadi tornagyőzelme után szerzett újabb ATP trófeát. Fognini diadalával egy helyett javított a TOP 20-on belül, feljött a 19.helyre a világranglistán.

Kiemelt kép forrása: timesportnews.com