ATP Indian Wells: Egyre könnyebb dolga lehet Federernek

Még egy óra sem kellett ahhoz a világelsőnek, hogy a legjobb 16 közé jusson, mindeközben kiesett Thiem, Bautista Agut és Berdych is.

Hétfőn a felső ág teniszezői játszottak mérkőzéseket a harmadik fordulóban a szezon első Masters-tornáján, a kaliforniai Indian Wells-ben. A kemény pályás verseny legnagyobb esélyese természetesen Roger Federer (1.), aki megőrizte 2018-as veretlenségét miután 58 perc elég volt neki arra, hogy legyőzze szerb ellenfelét, Filip Krajinovic-ot (25.), aki még a legutóbbi Masters-eseményen, Párizsban jutott el nem ki meglepetésre a fináléig. A svájci fenomén mindössze három játékot engedett neki. Federer villámsikerét első szerváinak köszönheti leginkább, hiszen az abból megjátszott pontjának 89 százalékát nyerte meg (27-ből 24-et). Érdekesség, hogy úgy tudott ilyen imponáló statisztikát produkálni, hogy a mérkőzés elején egyszer elveszítette a szerváját. A negyeddöntőbe jutásért a francia Jeremy Chardy-val találkozik, aki azok után, hogy kiejtette Fabio Fogninit (16.), újabb kiemeltet búcsúztatott honfitársa, Adrian Mannarino (20.) személyében.

Thiem bokája nem bírta tovább a küzdelmet
Kép forrása: suedtirolnews.it

Amikor elkészült a torna sorsolása, előzetesen azt találgatták, hogy a címvédő a legjobb 8 között Dominic Thiem-mel (5.) vagy Tomas Berdych-el (12.) mérkőzhet meg. Nos, a magyar idő szerint kedd hajnali események során eldőlt, hogy sem az osztrák, sem a cseh nem folytathatja a küzdelmeket. Berdych-et az év elején berobbanó Hyeon Chung (25.) győzte le. A dél-koreai ráadásul Thiem kiejtőjével, Pablo Cuevas-szal (30.) fog játszani. Az uruguayi döntőszettes mérkőzésen diadalmaskodott az osztrák felett, akinek azonban hajrához közeledve fel kellett adnia a találkozót bokaproblémák miatt.

Jöhet a tavalyi US Open-elődöntő visszavágója
Kép forrása: express.co.uk

Egy negyeddel lejjebb jóformán a papírforma érvényesül. Gond nélkül abszolválta második meccsét, a US Open tavalyi döntőse, Kevin Anderson (7.) és a tavaly itt elődöntőig jutó Pablo Carreno Busta (11.) is. A dél-afrikai az argentin Nicolas Kickert, a spanyol az orosz Daniil Medvedevet győzte le két szettben. A következő körben egymás ellen fognak játszani, tehát megrendezik a tavalyi US Open elődöntőjének visszavágóját. Mint ismert, azt a meccset Anderson nyerte négy játszmában, így “PCB”-nek lesz mit törlesztenie majd, de ezúttal nem az USA keleti, hanem nyugati felén.

Az is garantált már, hogy a spanyol-dél-afrikai párharc nyertesének ellenfele egy fiatal és tehetséges teniszező lesz. Név szerint vagy a 21 éves Borna Coric, vagy a 20 éves Taylor Fritz. A horvát azok után, hogy második meccsén kiejtett egy spanyol kiemeltet, Albert Ramos-Vinolast (19.), egy újabb rangsorolt hispán skalpját gyűjtötte be, Roberto Baustista Agut-ét (13.), ráadásul az elmúlt két meccsen 7 játékot és 0 játszmát veszített el! Az amerikai Fritz-nek rögösebb az útja eddig, de ugyanúgy rászolgált a sikerre. Szombatról vasárnapra virradóan (magyar idő szerint) még Andrey Rublev-et (27.) győzte le két játszmában, most pedig a Grigor Dimitrov-ot (3.) búcsúztató Fernando Verdasco szereplésének vetett véget. Egyébként régen hallhattunk már a fiatal amerikairól, aki még nagyjából két éve robbant be a köztudatba azzal, hogy a memphisi ATP-tornán jutott el egészen a döntőig 18 évesen. Tavalyi szezonját kiugró eredmény nélkül zárta, így nem csoda, hogy 2018-at a top 100-on kívülről kellett elkezdenie, most azonban újra hallat magáról.

Eredmények

Federer (1.) – Kraijovic 6/2 6/1
Chardy – Mannarino (20.) 7/5 4/6 6/1
Chung (25.) – Berdych (12.) 6/4 6/4
Cuevas (30.) – Thiem (5.) 3/6 6/4 4/2 RET.
Fritz – Verdasco 4/6 6/2 7/6(1)
Coric – Bautista Agut (13.) 6/1 6/3
Carreno Busta (11.) – Medvedev 6/1 7/5
Anderson (7.) – Kicker 7/6(1) 7/6(3)

Kedden az alsó ágon is kialakulnak majd a nyolcaddöntők. Pályán lesz az idei Australian Open döntőse, Marin Cilic (2.), Juan Martin Del Potro (6.), aki érdekes meccsbe is belebonyolódhat David Ferrer (29.) ellen, de játszani fog még a tavalyi elődöntős Jack Sock (8.) és a 2016-os döntős, Milos Raonic (32.) is.

A kiemelt kép forrása: tennis-pulse.com

A hozzászólások le vannak zárva.