Elkészült a Miami Masters főtáblája

Hová került Federer és Del Potro? Ki lehet az a top 10-es teniszező, akivel akár még össze is csaphat Fucsovics Márton? A válaszokat megtudjuk alább.

A szenzációsra sikeredett Indian Wells-i döntő emlékei még egy jó darabig élénken fog élni minden teniszrajongóban. Ám ahogyan a Queen együttes dala is mondja: “The show must go on” – ezen a hétvégén már kezdődik is a következő tavaszi kemény pályás Masters-torna, Miamiben. Bár, a selejtezők még javában zajlanak a Crandon Parkban, a főtábla sorsolása hétfőn elkészült. A felállás ugyanaz, mint Indian Wellsben, 96 induló van, a 32 kiemelt pedig erő-nyerő az első fordulóban.

Felső ág

A világelső Roger Federer (1.) itt is címvédő, azonban mint tudjuk, a tavalyi döntő párosítása nem ismétlődhet meg Rafael Nadal önkéntesen elrendelt szünete miatt. Az Indian Wells-i döntő azonban megismétlődhet, ugyanis Juan Martin Del Potro (5.) Floridában is az alsó ágra került. Róla azonban majd kicsit később teszünk említést bővebben.

Federer első ellenfele a selejtezőből fog érkezni. A harmadik körben Fernando Verdascót (31.) sorsolták hozzá, ám a rutinos spanyolnak előtte jó eséllyel Tennys Sandgrennel kell megmérkőznie. Az amerikai idén képes volt nagy meglepetést okozni, mikor az Australian Openen eljutott a negyeddöntőig, ám azt is érdemes megemlíteni, hogy pont azóta nincs igazán felmutatható eredménye. A 20-szoros Grand Slam-bajnok svájci a legjobb 16 között a kiemelés alapján Adrian Mannarinóval (18.) vagy Pablo Carreno Bustával (16.) játszhat. A negyeddöntőben pedig valószínűleg a Berdych (10.) – Edmund (21.) – Khachanov (32.) – Anderson (7.) kvartett valamely tagjával kerülhet össze.

Alexander Zverev (4.) került még a felső ágra, de a fiatal német közelmúltbeli eredményei alapján nem tartozik a favoritok közé. Első ellenfele biztosan egy kortársa lesz: az orosz Daniil Medvedev vagy a görög Stefanos Tsitsipas. Ezután éppen egy régi motoros, David Ferrer (28.) következhet. Zverev kiszámíthatatlanságát Nick Kyrgios (17.) használhatja ki talán a legjobban. Az ausztrál fenegyerek tavaly itt a legjobb 4-ig jutott el, és közel volt ahhoz, hogy legyőzze Federert. Kérdés azonban, a sérülés, ami miatt visszalépni kényszerült Indian Wellstől, mennyire komoly? Januári formája alapján újra eljuthat az elődöntőig. Zverevvel a nyolcaddöntőben találkozhat, előtte pedig a tavaly szintén elődöntőig jutó Fabio Fogninivel (15.). A német negyedébe Jack Sock (8.) került, de mostanság ő nem egyéni, hanem páros eredményeivel hívta fel magára a figyelmet: John Isnerrel megnyerték az Indian Wells-i páros tornát. Helyette a kaliforniai eredmények alapján a 8-ig jutó Sam Querreyre (11.) vagy a Federert elődöntőben megszorongató Borna Coricra (29.) várhat tartalmasabb szereplés.

Alsó ág

Del Potro tehát az alsó ágra került. Első ellenfele a japán Sugita vagy a holland Haase lesz utána pedig a 2016-os döntős, Kei Nishikori (29.) következhet, aki tavalyi sérülése után próbálja újralendíteni karrierjét. “Tandil tornya” a legjobb 16 között akár Novak Djokovic-csal (9.) is megmérkőzhet! A korábbi többszörös bajnok szerb is azonban olyan helyzetben van, mint Nishikori, s látva azt, hogy a múlt héten Taro Daniel is le tudta győzni, Mischa Zverev és Benoit Paire sem szállhat majd harcba esélytelenül “Noléval” szemben. Del Potro negyedébe Grigor Dimitrov (3.) került, aki akár Fucsovics Marcival is játszhat első ízben. Friss top 60-as teniszezőnk első fordulós ellenfele a világranglista 73. német Maximilian Marterer lesz. A bolgár teniszező lehetséges következő ellenfele Richard Gasquet (30.) lehet, utána pedig az argentin Diego Schwartzman (17.), vagy az Indian Wells-ben elődöntőig jutó Milos Raonic (20.).

Újra a tábla legalján találhatjuk Marin Cilicet (2.) Az Australian Open idei döntőse a Fritz – Herbert  meccs nyertesével játszik kezdésként, utána pedig az orosz tehetség, Andrey Rublev (27.) következhet. A horvát óriásnak a kiemelés alapján ezután Gilles Müllerrel (23.) vagy John Isnerrel (14.)  kellene játszania. A negyeddöntőbe pedig a másik ágról David Goffin (7.), Hyeon Chung (19.), Roberto Baustista Agut (12.) vagy Feliciano Lopez (25.) juthat be.

A torna sorsolása megtalálható itt.

Kép forrása: tennistours.com

A hozzászólások le vannak zárva.