Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

John Isner is letette a mestervizsgát

2018. április 2.
by cort

Az amerikai John Isner győzelmével zárul a 8,7 millió dollár összdíjazású Miami Open.

Úgy tűnik valóban változnak az idők, és lassan hozzá kell szoknunk, hogy a Grand Slam tornák utáni legnagyobb versenyeket már nem a nagy négyes tagjai nyerik. Míg az előző tíz évben a Federer, Nadal, Djokovic, Murray kvartett uralta a mezőnyt, és csak elvétve tudott valaki ATP 1000-es tornát nyerni, addig az utolsó hét masters versenyből már öt győzelem más játékos neve mellett szerepel. Persze, tudjuk, a nagy négyesből ketten, Murray és Nadal sérülés miatt távol maradtak a floridai tornától, míg Djokovic nagyon messze van régi önmagától, Federer pedig nem robot, akitől magától értetődőnek kell venni a tornagyőzelmet.

A tegnapi miami fináléban tehát az volt a kérdés, hogy Zverev húsz évesen már begyűjti harmadik mester serlegét, vagy a hórihorgas amerikai három elveszített masters döntő után végre révbe ér. Az összecsapás igazán nagy csatát, és néhol kifejezetten jo játékot hozott, ahol a döntő faktor egyértelműen Isner magabiztos adogatójátéka volt. Az amerikai már Del Potro ellen is érinthetetlen volt a szervái mögött, és ez így volt Zverev ellen is. Rendkívül magabiztosan hozta az adogatásait, a két és fél órás mérkőzés alatt mindössze három breaklabdával kellett szembenéznie – amiket kivétel nélkül hárítani tudott – miközben többször is megszorongatta Zverev adogatásait. A második illetve harmadik játszmában egy-egy alkalommal sikerrel elvette a német szerváit, ezzel 32 évesen bezsebelte karrierje első masters győzelmét.

J. Isner (amerikai, 14.) – A. Zverev (német, 4.) 6-7 6-4 6-4