ATP Marrakech: Három könyökműtét után tornagyőzelem Pablo Andujartól

A rutinos spanyol a pokol után a mennyet is megjárja mostanság. A világranglista egykori 32. helyezettje az év elején még a top 1000-en (!!) kívül volt, aztán két hónapon belül két tornát nyert.

Pablo Andujar nem mindennapi sikerével zárult a marokkói Marrakech-ben megrendezett ATP 250-es torna múlt hét vasárnap. A Cuenca-i születésű 32 éves teniszezőről nem sokat lehetett hallani az elmúlt hónapokban, ugyanis három könyökműtéten is átesett, az ezeket követő rehabilitáció miatt pedig még a világranglista első 1000 helyezettje között sem találhattuk meg egy ideig. 2018-ban azonban visszatérhetett a versenyszerű teniszezéshez, s úgy tűnik, most már egészséges.

Az elmúlt két hétben ugyanis két tornát is megnyert. Az első sikere még az Alicante-i Challenger-en született meg, abból a diadalból azonban kellő erőt merített és a múlt héten a Marrakech-i ATP-tornán sem talált legyőzőre. Mindezt úgy érte el, hogy a világranglista 355. helyén állt a verseny ideje alatt, így a főtáblán csak az úgy nevezett védett ranglistás pontjai alapján lehetett ott, így minden ellenfele magasabban volt rangsorolva, mint ő. Legyőzöttjei a belorusz Ivashka az olasz Arnaboldi, az orosz Vatutin és a portugál Sousa voltak. Egyikőjük sem volt kiemelt, éppen ezért tűnhetett kicsit szerencsésnek is Andujar, de ő aztán a döntőben bebizonyította, nem érdemtelenül jutott el ilyen messze. A fináléban a 2. kiemelt Kyle Edmundot győzte le 1 óra 22 perc alatt 6/2 6/2-re. Váratlan vereséget szenvedett a fiatal brit, az Australian Open idei elődöntőse ugyanis szettet sem bukott el a korábbi fordulókban.

Andujar sikere nem csak a háttérsztori miatt rendkívüli. Lleyton Hewitt 1998-as Adelaide-i sikere óta a legalacsonyabban rangsorolt ATP-tornagyőztes lett – az egykori ausztrál világelső 550. volt anno. Mindemellett pedig a torna történetének legeredményesebb versenyzője lett, ugyanis még soha senki nem tudta megnyerni ezt a tornát háromszor. 2011-ben és 2012-ben is bajnok lett, akkor még Casablancában adott otthont az eseménynek.

Sikerével a világranglista 153. helyére ugrott elő, győzelmi szériája pedig 10 mérkőzés óta tart.

A kiemelt kép forrása: tennisinfo.com.br

A hozzászólások le vannak zárva.