RG 18: Többször szorult a hurok, a címvédő mégsem vesztett szettet

2018. május 29.
by Airon

Rafael Nadal nehéz helyzetből folytatta Simone Bolelli elleni mérkőzését a harmadik játszmában. Nem volt könnyű, ennek ellenére három játszmában jutott tovább a spanyol.

Nadal megfordította a harmadik szettet Bolelli ellen
Kép forrása: gettyimages.com

Rafael Nadal az első két megnyert játszma után 3-0-ás hátrányból próbálta megfordítani a harmadik játszmát Simone Bollelivel szemben. A spanyol az első játékokban egyből rárontott ellenfelére, és hamar sikerült kiegyenlítenie. Nagyon úgy tűnt hamar túljut ezen a keménynek induló játszmán, azonban Bolellinek az önbizalmán sokat dobott, hogy 3-3-nál hozta break labdáról az adogatását. Az olasz közel volt az 5-3-hoz, mégsem tudott élni három lehetőségével. A harmadik szettet a rövidítés döntötte el, ahol hiába volt három játszma labdája Bolellinek, Nadal az igazán fontos pontoknál erősebb volt fejben. Nadal közel három óra játék után lezárta a mérkőzést, a második fordulóban az argentin Guido Pellával játszik.

Kiemelt kép forrása: eurosport.com

A hozzászólások le vannak zárva.