Wimbledon 2018: Hamar búcsúzott egy korábbi győztes

2018. július 3.
by cort

Nem kellett sokat várni a női verseny első komolyabb meglepetésre. A torna előtt az egyik legnagyobb esélyesnek Petra Kvitova már az első körben csomagolhatott. És nem ő volt az egyetlen.

Már a hétfői napon is voltak meglepetések, elég csak a Roland Garros-finalista Sloane Stephens (4.) vagy az ötödik helyen kiemelt Elina Svitolina nevét említeni, de a mai napon egy komoly esélyes, a kétszeres győztes Petra Kvitova is búcsúzott a tornától. A cseh játékos idén már öt tornagyőzelemnél tartott, néhány hete pedig Birminghamben füvön is nyerni tudott, a rajongók csak egy kisebb sérülés miatt aggódhattak, ami miatt a múlt heti eastbourne-i tornán is vissza kellett lépnie. A nyolcadik helyen kiemelt cseh hölgy a fehérorosz Sasnovich ellen lépett pályára, és a 6-4 arányban elvesztett első játszma után ugyanilyen arányban tudott egyenlíteni. A döntő játszma azonban meglepően simán alakult. A fehérorosz magabiztosan teniszezett, a fontos pontokban rendre Kvitova fölé nőtt, és bő fél óra alatt 6-0 arányban abszolválta a szettet.

A nap további mérkőzésein két játszmában jutott tovább a hazai kedvenc Johanna Konta, valamint a tavalyi győztes Garbine Muguruza, és a korábbi világelső Angelique Kerber is.

A hozzászólások le vannak zárva.