Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wimbledon 2018: Felemás Williams nap Wimbledonban

2018. július 6.
by cort

Tovább folytatódik a csillaghullás a hölgyek versenyében, ami leginkább a volt világelső Serena Williams-nek kedvez.

Már csak két játékos, a román Simona Halep, valamint a cseh Karolia Pliskova van versenyben az első tíz kiemelt közül. Az eddigi hat búcsúzót ma két amerikai, a tizedik helyen kiemelt Madison Keys, valamint a kilencedikként rangsorolt Venus Williams követte.

A US Open tavalyi finalistáját egy előzetesen könnyűnek tűnő ellenfél, az orosz Evgenija Rodina várta. A mérkőzést az amerikai kezdte jobban, az első szettben 4-1-es előnyre tett szert, de orosz ellenfele 7-5 arányban fordítani tudott. A második játszmában is hasonló forgatókönyv szerint alakultak a dolgok, ekkor Keys tudott 4-0-ás hátrányból 7-5-re fordítani. A szokásához híven agresszívan teniszező amerikai a döntő szettben is szórta a nyerőket, de Rodina többször is breakelőnybe került, és a harmadik alkalommal már nem sikerült Keys-nek az egyenlítés.

Egyszerre lépett a pályára Venus és Serena Williams, így párhuzamosan lehetett követni, hogy alakulnak kettőjük összecsapásai. Venus a holland Kiki Bertens, Serena pedig a francia Kiki Mladenovic ellen lépett pályára, és egyikőjüknek sem kezdődött jól a mérkőzése. Venus 40 perc alatt 6-2 arányban elvesztette az első szettet, Serena viszont hatalmas csatában, 3-5-ről tudott fordítani 7-5-re. A folytatásban is gondban volt az idősebbik Williams, holland ellenfele korán breakelni tudott, és 5-4-nél már a mérkőzésért adogathatott. Venus azonban, kihasználva ellenfele hibáit rövidítésre mentette a játszmát, amit 7-5 arányban megnyerve kiharcolta a döntő szettet. Eközben Serena szintén hatalmas csatában volt Babos Timi páros partnere ellen, és egy 65 percig tartó szettben, tie-breakben hozta a játszmát, és jutott a legjobb 16 közé. Az amerikai játéka egyelőre még kevésnek tűnik egy esetleges wimbledoni sikerhez, de a többi esélyes búcsúja miatt mégis egyre simábbnak tűnik az út a legjobb négy közé. De térjünk vissza a tavalyi döntős Venus-ra, aki a harmadik játszma elején korán breakelőnybe került, de mint később kiderült, talán túl korai volt ez az előny. A nagyon jól teniszező Bertens előbb egyenlített, majd 6-6 után (mert ugye Wimbledonban sincs a döntő szettben tie-break) még rá tudott lépni a gázra, és végül 8-6 arányban nyerte a 2 óra 41 percig tartó összecsapást.