Wimbledon 2018: Maratoni összecsapás az első elődöntőben

2018. július 13.
by cort

A dél-afrikai Kevin Anderson jutott a wimbledoni torna vasárnapi fináléjába, miután a tavalyi US Open döntős 7-6 6-7 6-7 6-4 26-24 arányban győzött az amerikai John Isner ellen.

A várt szőnyegbombázás nem maradt el, a két játékos 102 ászt helyezett el egymás térfelén a 6 óra 35 percig tartó összecsapás ideje alatt, de a mérkőzés nem erről, hanem két igazi gladiátor utolsó leheletéig tartó küzdelme miatt marad sokáig emlékezetes.

Ha két olyan szervagép, mint John Isner és Kevin Anderson pályára lépnek, akkor egy dolgot biztosra vehetünk: lesz rövidítésben eldőlő játszma. Ma is volt. Három. A mérkőzés ennek megfelelően indult, az első két szettben egyaránt tie-break döntött, az elsőben a dél-afrikai, a másodikban az amerikai javára. A harmadik felvonásban valami olyan történt, ami korábban nem, valamivel több, mint 2 és fél óra játék után Anderson lebreakelte Isnert, és a játszmáért adogathatott. A két játékos (ekkor még nem is sejtettük mennyire) igyekezett fokozni a drámát. Isner visszavette az elveszített adogatást, és rövidítésre mentette a szettet. A tie-breakben is fokozódott az izgalom. Előbb az amerikai nem tudott élni két játszmalabdával, majd pedig Anderson puskázott el két lehetőséget, a másodikat egy kettőshibának köszönhetően. A szettet végül – harmadik szettlabdáját kihasználva – az amerikai nyerte, jöhetett a negyedik játszma, amiben a dél-afrikai dominált, és 3 óra 46 perc játék után pozitív előjelekkel ment neki a döntő szettnek. A döntő felvonás pedig olyan izgalmakat és drámát hozott, amire nem számítottunk. A két játékos magabiztosan sorra hozta a szerváit, a nézőnek olyan érzése volt, hogy ennek a meccsnek sose lesz vége. Anderson először 7-7-nél, majd pedig 10-10-nél szorongatta meg az amerikait, de a break nem jött össze. Mindkét játékos rendkívül fáradt volt, látszott, hogy kezdenek teljesen elkészülni az erejükkel. Főképp Isneren látszódott, hogy az utolsó erőtartalékait mozgósítja, ami elegendő volt arra, hogy ha szoros játékban is, de hozza a saját szerváit, de eközben esélye sem volt a dél-afrikai adogatójátékaiban. Az utolsó fél órában már csak két dolog volt kérdéses. Anderson mikor nyeri el Isner adogatását, vagy ha ez nem történik meg, melyik játékos fogja a padlón (ez esetben a füvön) végezni. És ki gondolta volna, épp egy ilyen labdamenet lesz a döntő. Anderson egy fonák ütés után elesett, de úgy is hozni tudta a pontot, és ez a pont később döntőnek bizonyult. A dél-afrikai elvette Isner adogatását, majd pedig 6 óra 35 perc után kiszerválta a meccset. Anderson ezzel a tavalyi US Open finálé után második Grand Slam döntőjére készülhet, kérdés, hogy mennyi esélye lehet úgy Nadal vagy Djokovic ellen, hogy a mai maratoni mérkőzést megelőzően Roger Federer ellen is 4 óra 17 percet töltött a pályán.

A hozzászólások le vannak zárva.