Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Wimbledon 2018: Ez az elődöntő is legendás lett! Novak Djokovic jutott a fináléba!

A szerb teniszező és Rafael Nadal két napon keresztül, játékidőben több, mint 5 órán át küzdött egymás ellen.

Lehetett még fokozni a pénteki izgalmakat, amiket Kevin Anderson (8.) és John Isner (9.) szolgáltatott a férfi egyes elődöntőjében. A két magas teniszező maratoni ütközete igencsak felkavarta Wimbledon állóvizét, hiszen bár el tudták kezdeni a második elődöntőt Novak Djokovic (12.) és Rafael Nadal (2.) között tető alatt, de a wimbledoni szabályok miatt helyi idő szerint 23 órakor fel kellett függeszteni a játékot. A két gigász 51. összecsapásának első etapja után a szerb örülhetett, hiszen szettek tekintetében 2-1-re vezetett, amikor kényszer pihenőre kellett vonulniuk a feleknek. A pénteki nap utolsó szettjének nagy jelentősége volt, “Nole” tie-breakben jutott újra előnyhöz, de nem sokon múlott, hogy a Salakkirály kerüljön kedvező helyzetbe. A szerb a rövidítésben 3 szettlabdát hárított és végül 11-9-re nyert.

Innen jöhetett a folytatás szombaton. A szabályok értelmében ugyanúgy a behúzott tető alatt, hiszen csak akkor lehet nyithatták volna fel a pályát, ha abba mind a két játékos beleegyezik. Ez azonban nem valósult meg, értelemszerűen Djokovic a gyorsabb pályát preferálta az energikus Nadal ellen. Ehhez képest a spanyol kiharcolta a döntőszettet. A negyedik játszma kezdetén egy maratoni játékban őrizte meg az adogatását, majd ezután olyan minőségű teniszt produkált, amire halandó embernek nem lett volna válasza. Még Djokovicnak sem. A következő game-ben Nadal rögtön breakelt, amire ugyan jött a válasz a szerbtől, de ezután a 11-szeres Roland Garros-bajnok újra maga felé nyitotta ki az ollót.

Nadal parádésan kezdte a folytatást
Kép forrása: twitter.com/Wimbledon

Az ötödik játszmában aztán elérkezett a tetőpont. Pedig olyan stabilan őrizték sokáig a szerváikat, ahogyan azt Andersonék tették, csak itt most a tenisz legmagasabb színvonalát mutatták meg: hatalmas alapvonal-csaták, látványos kontrák, bevállalós megoldások – minden volt, amire egy teniszrajongó vágyhat. Djokovicnak egy, Nadalnak két break-labdája volt, de amikor az egyiknek lehetősége nyílt különbség kialakítására, a másik rögtön elképesztő mentális erejéről tett tanúbizonyságot, ennek eredményeként ezen az elődöntőn is elérkeztünk a 6/6-os állásig, vagyis újra a két játéknyi különbség vált kizárólagos céllá.

A kulcsmomentum végül 7/7-nél következhetett be. A háromszoros bajnok adogatott, de Nadal nagyon nagy próbára tette őt. Három break-labda hárítására kényszerült, s ugyan hárította azokat, de ezután négy alkalommal volt egyenlő a játékon belül, mielőtt 8/7-re módosította volna az állást. Innen következtek a szerb percei. A következő game-ben már meg is jött az első mérkőzéslabda, de ezt még nem tudta kihasználni “Nole”, azonban amikor újra az volt a helyzet, hogy Nadalnak a versenyben maradásért kellett adogatnia, nem maradt el a befejezés. Djokovic értékesítette második mérkőzéslabdáját és megnyert kétnapos, de valójában 5 óra 21 perces, epikus ütközetet.

Végeredmény: Djokovic (szerb, 12.) – Nadal (spanyol, 2.) 6/4 3/6 7/6(9) 3/6 10/8

Az 51. ütközet is emlékezetes lett
Kép forrása: atpworldtour.com

Már a találkozó végén azzal volt tele a világháló, hogy ez a pillanat olyan Djokovic számára, mint amikor Roger Federer és Nadal tavaly bejutott az Australian Open döntőjébe. Visszatért abba a vérkeringésbe, ahová valójában mindig is tartozott. A szerb vesszőfutása ugyanis két éve itt kezdődött el nagyjából. A 2016-os Garros-diadalt követő motivációs problémák, a könyöksérülés- majd műtét, magánéleti válság és Marian Vajda menesztése miatt másfél évig nem találta a formáját, de talán önmagát sem. Aztán idén tavasszal szlovák edzője és a jól megszokott stábja visszatért, s láss csodát, az eredmények is fokozatosan kezdtek el jönni. Mostani győzelme pedig természetesen e folyamat kicsúcsodását jelentheti.

Mert bár még a tornát nem nyerte meg, de megvan annak az állításnak a valóságalapja, hogy ez a meccs egy előrehozott döntővel ért fel. Következő ellenfele, Kevin Anderson viszont abban kicsit bízhat, hogy a szerbnek is egy borzasztóan kimerítő meccs után kell kiállnia majd a vasárnap délutáni fináléra.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/SkySportsTennis