Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Sikerült a rajt Federernek Cincinnatiben

A korábbi többszörös bajnok svájci német ellenfelet győzött le első meccsén

Magyar idő szerint keddről szerdára virradó éjszaka kezdte meg szereplését az év hetedik Masters-versenyén Roger Federer (2.) Cincinnatiben. A torna hétszeres bajnokának első ellenfele a német Peter Gojowczyk volt, akit ezen a héten a világranglista 47. helyén jegyeznek. A két teniszező ezelőtt még sohasem játszott egymás ellen, azonban arra lehetett számítani, hogy az egy hete 37. életévét betöltő Federer lesz a találkozó esélyese. A 20-szoros Grand Slam-bajnok aztán ehhez is mérten teljesített és 73 perc alatt nyerte meg az összecsapást 6/4 6/4-re. Ahogyan az az eredményből is látszódik, Gojowczyk nem került teljesen alárendelt szerepbe, ugyanis több break-labdát harcolt ki a meccs során mint a világranglista jelenlegi 2. helyezettje, csak míg a svájci a négyből kettőt kihasznált (szettenként egyet-egyet), addig ő ötből egyet sem.

Federer a következő körben az argentin Leonardo Mayerrel játszik, aki ellen már a negyeddöntőbe jutás lesz a tét. S bizony, ha ránézünk a sorsolásra, láthatjuk hogy nincs messze Fucsovics Mártontól: legjobb magyar teniszezőnk amennyiben legyőzi Guillhermo Garcia-Lopezt, Stan Wawrinka vagy Kei Nishikori ellen harcolhatná ki az idei Australian Open nyolcaddöntőjének visszavágóját.

A kiemelt kép forrása: bolamarela.pt