US Open 2018: A férfi egyes behrangozója

Elérkeztünk az év utolsó Grand Slam-tornájához, melyhez már a főtábla sorsolása is elkészült. Ennek nézünk utána most részletesebben.

Ha szemügyre vesszük az idei US Open Series történéseit, megállapíthatjuk, hogy a két Masters-torna győztese, a világelső, Rafael Nadal (Toronto) és Novak Djokovic (Cincinnati) nevezhető meg Flushing Meadows lehetséges bajnokának 2018-ban. A címvédő spanyol Wimbledon után való visszatérésekor is folytatta kiegyensúlyozott teljesítményét, s ugyan csak egy top 10-es teniszezőt, Marin Cilicet kellett legyőznie a győzelemhez vezető úton, nem annak látszatát mutatta, hogy most bárki és bármikor legyőzheti őt. Testi épségét nem is kockáztatta, így Cincinnatiben már nem is láthattuk játszani. Ellentétben a friss wimbledoni bajnok szerbbel. Djokovic egy váratlan vereséggel tért vissza Kanadában, de Ohióban ő is legyőzte Cilicet a 4 között, majd Federert a fináléban. A mutatott játékánál talán még jobbat tehet az önbizalmának az, hogy azzal a tornagyőzelemmel bezsebelte a hiányzó Masters-bajnoki címet, így már nem csak a Grand Slamek, hanem az 1000-es tornák közül is megnyerte mindet már legalább egyszer, példátlan tettet végrehajtva ezzel.

A favoritok
Kép forrása: glamourapartments.com

S hogy kik akadályozhatják meg a szerb vagy a spanyol sikert? Federert mindenképpen ebbe a kategóriába sorolhatjuk, még akkor is, ha nem abban a formában van látszólag, mint például tavaly Wimbledonban. Juan Martin Del Potro sem a legjobb arcát mutatta az elmúlt hetekben, de jó éve van, s tudjuk jól, hogy mennyire szeret a US Openen játszani. A 2014-es bajnok, Cilic teljesítményét sem szabad túlságosan elhanyagolni, hiszen mindkét Mastersen csak a későbbi bajnokok tudták megverni, ráadásul mind a kettejük ellen nyert játszmát. Kíváncsian várhatják a sportág rajongói Stefanos Tsitsipas szereplését is. A görögök tehetségét ugyan még korai lenne egy lapon említeni utóbb említett két versenytársával, de aki 20. születésnapja előtt néhány nappal már képes egymás után négy top 10-es teniszezőt is legyőzni, érthető, hogy arra a következő Grand Slam-tornán árgus szemekkel fognak figyelni.

Na, de akkor nézzük a sorsolást!

Felső ág

Nadal (1.) nem akármilyen ellenfelet kapott az első fordulóra: honfitársát, David Ferrert. Ez a párosítás 3-4, de még 2 éve is igazán érdekes lett volna, de azóta a “nagy melós” spanyol igencsak nagy tempóban indult le a lejtőn, ezen a héten például csak a világranglista 148. helyén találjuk meg a Roland Garros 2013-as döntősét. A Salakkirályra ezt követően a Pospisil – Lacko meccs nyertese, majd jó eséllyel torontói elődöntős ellenfele, az orosz Khachanov (27.) várhat. A legjobb 16 között pedig Kyle Edmund (16.) vagy Jack Sock lehet a befutó. A negyeddöntőben aztán kialakulhat a tavalyi döntő visszavágója Kevin Anderson (5.) ellen. A dél-afrikainak ehhez kissé rögös út vezethet. Ha legyőzi az első körben az amerikai Harrisont, utána a francia Chardy vagy a tavalyi negyeddöntős Andrey Rublev következhet, majd valószínűleg Sam Querrey vagy a kanadai tinédzser, Denis Shapovalov (28.). A kiemelés alapján őket követheti Roberto Bautista-Agut (19.) vagy Dominic Thiem (9.), de sem a spanyol, sem a Roland Garros idei döntőse nincs világrengető formában.

Kialakulhat a negyeddöntőben a tavalyi finálé visszavágója
Kép forrása: metro.co.uk

Két év után újra lehet egy Del Potro – Wawrinka negyeddöntő New Yorkban
Kép forrása: thehimalayantimes.com

Ahogyan a tavalyi döntő, úgy az elődöntő is megismétlődhet idén, de az a torna ugyanazon szakaszán. Juan Martin Del Potro került még a felső ágra ugyanis a top 4-ből. A 2009-es bajnok első ellenfelét a selejtezőből kapja, majd a második kör is sétagaloppnak ígérkezhet. A harmadik forduló azonban már érdekes lehet, mert elég közel sorsolták az argentinhez Andy Murrayt. A korábbi világelső skót először fog részt venni Grand Slam-tornán visszatérése óta, ehhez majd az ausztrál Duckworth asszisztál. Ha továbbjut a 2012-es győztes, utána egy biztosan egy balkezes spanyollal, Fernando Verdascóval (31.) vagy Feliciano Lopezzel mérkőzhet meg, utána következhetne Del Potro. Az első 10 kiemelt közül végül “Tandil Tornya” fogta ki az elmúlt hetek üdvöskéjét, Tstitsipast (15.). A torontói döntős a selejtezőből kapja első ellenfelét majd a legjobb 16-ig az alábbi út vezethet: Donskoy/Medvedev, majd Borna Coric (20.) – nem lehetetlen küldetés.

Del Potro negyedébe végül Grigor Dimitrov (8.) került, de lehet, hogy nem ő lesz “itt” a sztár, hanem első körös ellenfele, Stan Wawrinka. A 2016-os bajnok svájci Murrayhez hasonlóan próbálja visszanyerni a meccsrutint, de jóval előrébb tart már, elvégre Cincinnatiben nüánszokon múlott, hogy két szettben legyőzze híres-neves honfitársát. Ráadásul Wimbledon után újra a rajt keretei között csaphat össze most is a bolgárral, azon a meccsen pedig mint tudjuk, ő nyert négy szettben. Még Wawrinkától sem lenne ördögtől való elképzelés a negyeddöntő elérése, ugyanis a tábla ezen részén tobzódnak a selejtezős ellenfelek. Ennek, s a formán kívül lévő Dimitrov tükrében azonban Milos Raonic (25.) és John Isner (11.) is bőszen fenheti fogát.

Alsó ág

Alexander Zverev (4.) is nagy talány lehet ezen a tornán, hiszen ranglistás helyezéséhez képest, továbbra is adós az igazán felmutatható Grand Slam-eredményekkel. Első vetélytársa a selejtezőből érkezik, s igazán komoly ellenfelet csak a legjobb 16 között kaphatna talán. Odáig azonban el kell jutnia, de az a GS-ek nagy részében nehezére esett neki. Új edzője, Ivan Lendl azonban ha belerázza abba a bizonyos ruhaneműbe, akkor karrierje második Slam-negyeddöntőjét várhatóan Diego Schwartzman (13.) vagy Kei Nishikori (21.) ellen vívhatná ki. Ebben a negyedben azonban inkább számít favoritnak a korábban emlegetett eredmények miatt Marin Cilic (7.). A négy évvel ezelőtti bajnok horvát a román Copil ellen kezd, majd győzelem esetén egy selejtezőssel játszhat. Alapvető tudása, formája alapján a francia Adrian Mannarino (29.) sem okozhat gondot, de a legjobb 16 között David Goffin (10.) már egy erősebb kategória lehet.

Végezetül pedig jöjjön az a negyed, ami nem csak önmagában, hanem magyar szempontból is érdekes.

Mint korábban megírtuk Fucsovics Márton az első fordulóban Novak Djokovic-csal (6.) találkozik. Nyilván lehet azt mondani, hogy ilyen kezdéssel nagyon nehezen jöhet össze egy Melbourne-höz hasonló szereplés, de ha Djokovic  szemszögéből nézünk, akkor bizony neki most egy hétfordulós torna első körében a világranglista 40. helyezettjével kell játszania.

Marci már készen áll
Kép forrása: instagram.com/fucsovicsmarci

S ha ez még nem elég: Djokovic és Roger Federer (2.) egy negyedbe került. Az ötszörös bajnok svájci a japán Nishiokával játszik az első fordulóban, majd várhatóan Paire ellen folytathatja. A harmadik kör már kellemetlen lehet, hiszen ott Nick Kyrgios (30.) várhat rá. A rakoncátlan ausztrál eddig minden alkalommal megnehezítette a Grand Slam-rekorder dolgát, ha találkozott vele. Ezután Fabio Fognini (14.) vagy Hyeon Chung (23.) már könnyebb akadály lehet. Djokovic első hete könnyebbnek ígérkezik. Fucsovics esetleges legyőzése után honfitársa, Viktor Troicki, majd az argentin Leonardo Mayer következhet. Az ő szintjén nem nehéz ellenfelek, s a folytatás sem ígérkezik annak: a 32 között Richard Gasquet (26.), a negyedik fordulóban Lucas Pouille (17.) vagy a tavalyi elődöntős Pablo Carreno Busta (12.) várhat rá.

A lehetőség tehát adott egy újabb rangadóra, s ha abból indulunk ki, hogy a New Yorki meccseik (összesen 6) vagy a tét, vagy a drámaiság miatt volt emlékezetes, erre az esetleges negyeddöntőre is dörzsölhetjük a tenyereinket. 

Várható negyeddöntők

Nadal (1.) – Anderson (5.)

Del Potro (3.) – Dimitrov (8.)/Wawrinka/Isner (11.)/ Raonic (25.)

Zverev (4.)/Nishikori (21.) – Cilic (7.)/Goffin (10.)

Federer (2.) – Djokovic (6.)

Az év utolsó nagy teniszdömpingje magyar idő szerint jövő hét hétfő délután veszi kezdetét

A kiemelt kép forrása: tripivent.com

A hozzászólások le vannak zárva.