US Open 2018: A női egyes beharangozója

2018. augusztus 24.
by cort

Hiába a matek, hiába a varázsgömb, ismét megjósolhatatlan a US Open női egyesének végső győztese. És ez főleg azért nagy dolog, mert az indulok között ott van egy bizonyos Serena Williams is.

Első negyed:

Ide került az előző két premier tornán döntőző világelső Simona Halep, és hiába a legmagasabb kiemelés, Fortuna nem volt túl kegyes a román játékossal. Szerencse Istennője rendesen megpakolta az ágát korábbi győztesekkel, és világelsőkkel. Már az első fordulóban sem leányálom egy Kaia Kanepi elleni összecsapás, de a soron következő mérkőzések nagy része akár egy Grand Slam finálénak is beillene. A hatszoros US Open-győztes Serena a harmadik fordulóban találkozhat nővérével, az összecsapás győztese pedig az előbb említett világelsővel találkozhat a nyolc közé jutásért. Szintén ebben a negyedben kapott helyet a két évvel ezelőtti döntős Karolina Pliskova, valamint a kétszeres Grand Slam-győztes, szintén volt világelső Garbine Muguruza. Alighanem komoly meccsekre készülhetünk ebben a negyedben.

Második negyed:

Ha az előző felsorolás nagy neveit szeretnénk kicsit kipihenni, akkor erre pont alkalmas a tábla második szekciója. A címvédő Sloane Stephens nem panaszkodhat a sorsolásra, igaz a harmadik körben összejöhet egy Victoria Azarenka elleni összecsapás, de a három év után visszatérő fehérorosz még messze van régi játékától, így kevésbé lehet veszélyes a világranglista harmadik amerikaira. Talán – és ezt is félve írom le – több gondok okozhat az ukrán Elina Svitolina, akinél még várat a nagy eredmény, lehet épp most New Yorkban robbant az ukrán hölgy.

Harmadik negyed:

Nem kérdéses, hogy itt kerül sor az első forduló női rangadójára. A hatodik helyen kiemelt Caroline Garcia a kétszeres Grand Slam elődöntős Johanna Kontával találkozik. A magyar felmenőkkel is bíró brit hölgy nem nagyon találja korábbi játékát, de néhány hete már meglepte Serenát is, ami minden bizonnyal jót tett az önbizalmának. Szintén ebben a negyedben találjuk az ötszörös Grand Slam győztes Maria Sharapovát, aki a harmadik körben összefuthat Jelena Ostapenkoval is, az ág alján pedig a tavalyi döntős Madison Keys, és az idei évben szárnyaló, 2016-os bajnok Angelique Kerber kapott helyet. A német játékos a US Opent megelőző premier tornákon mérsékelten teljesített, de az év utolsó Grand Slam tornájára alighanem felszívja magát.

Negyedik negyed:

A tábla aljára került az 2018-as Australian Open győztes Caroline Wozniacki, aki már az első körben egy komoly feladványt kapott a korábbi győztes Sam Stosur személyében. A dán játékos már kétszer eljutott a US Open fináléjába, de a januári sikerek után (Grand Slam bajnoki cím, világelsőség) úgy tűnik kicsit jóllakott. Talán épp emiatt tűnik a negyed legnagyobb esélyesének a cseh Petra Kvitova. A kétszeres wimbledoni győztes játékos az előző hetekben jó formában teniszezett (mindkét tornán a holland Kiki Bertens búcsúztatta, akit talán érdemes a torna esetleges meglepetései között említeni), de a Connecticut Openen vállsérülés miatt kénytelen volt visszalépni, így kérdéses, hogy milyen állapotban érkezik New Yorkba.

A hozzászólások le vannak zárva.