US Open 2018: Néhány érdekesség a mai esti Del Potro – Djokovic finálé elé
Néhány óra múlva kiderül, hogy a szerb harmadszor, vagy az argentin óriás másodszor emelheti magasba a trófeát az Artur Ashe-ben.
Út a döntőig:
Ha az ellenfeleket vesszük alapul, akkor egyértelműen az argentin útja volt a nehezebb a fináléig. Az első két fordulót leszámítva már csak a legjobb 32 közül kapott ellenfelet, míg a szerb, Nishikori mellett Gasquet-vel találkozott a kiemeltek közül.
Djokovic útja: Fucsovics 41, Sandgren 61, Gasquet 25, Sousa 68, Millman 55, Nishikori 19, Del Potro 3
Del Potro útja: Young 246, Kudla 72, Verdasco 32, Coric 20, Isner 11, Nadal 1
Elvesztett játszmák szempontjából az argentin áll jobban, mindössze egyetlen szettet bukott (Isner ellen a nyolc között), a szerb a torna elején szórt el egy-egy játszmát Sandgren illetve Fucsovics ellen.
Novak Djokovic 15 óra 8 percet, míg Del Potro 14 óra 16 percet töltött a pályán, és mivel a két játékos az elődöntőben is szinte ugyanannyi időt töltött a pályán, így ez aligha lesz döntő tényező.
Annál nagyobb a különbség a futott méterekben. Azt eddig is tudtuk, hogy a szerb imád futni, de a közel másfélszer több kilométer biztosan kivett belőle így a második hét végére. Del Potro 12681 métert, Djokovic 18459 métert pakolt bele a lábaiba. Sok az a plusz hat kilométer.
A múlt:
A két játékos eddig 18 alkalommal találkozott egymással, ebből 14-szer a szerb jött ki győztesen, legutóbbi három meccsüket is Djokovic nyerte. Grand Slam tornákon négy alkalommal jött össze a Djokovic – Del Potro összecsapás, a US Openen ezidáig kétszer, ezeken a meccseken sem termett babér az argentinnak, a volt világelső szerb minden meccset behúzott.
Érdekességek:
Djokovic nyolcadik, Del Potro második US Open fináléjára készülhet. Amennyiben Djokovic nyer, úgy US Open serlegek számában beéri Nadalt, de ami még fontosabb, ez lehet a 14. Grand Slam sikere, amivel utoléri Pete Sampras-t. Ami pedig még érdekesebbé teheti a szerb esetleges mai győzelmét az az, hogy ez lehet az első GS trófeája, amikor a végső győzelemért nem kellett legyőznie senkit a nagy négyes közül.
Kép forrása: thelivemirror.com