Federer: a legtöbben az én koromban már visszavonultak
A 37 éves Roger Federer múlt héten meglepetésre vereséget szenvedett a Shanghai Masters elődöntőjében Coric ellen, ennek köszönhetően visszacsúszott a harmadik helyre a világranglistán.
A svájci mostanában nincs túl jó formában, Stuttgart óta nem tudott tornát nyerni. Sokan mondják rá, hogy kiöregedett, túl idős már a magas szintű játékhoz. Federer maga is elismeri, hogy a legtöbben az ő korában már régen szögre akasztották az ütőt, ő azonban folytatni szeretné a játékot.
“A sportág viszonylatában valóban idős vagyok, kétség sem férhet hozzá.” – nyilatkozta Federer a kínai CGTN televíziós csatornának. “Általában a játékosok 30 és 33 éves koruk között vonulnak vissza, én pedig 37 vagyok – megértem, miért neveznek egyesek öregnek.”
Federer kitért arra is, hogy mikor először játszott a sanghaji tornán, 2002-ben, akkor többek között Agassi ellen is pályára lépett, és olyan játékosokkal osztozott az öltözőn, akiket korábban csak a TV-ben látott. A későbbiekben remek csatákat vívott a kortársaival, mostanában pedig a feltörekvő generáció ellen kell bizonyítania. Elmondása szerint többek között ez is segít abban, hogy motivált maradjon, és ha nem jön semmi közbe, 2020-ig biztosan nem vonul vissza.
Roger Federer legközelebb Bázelben lép pályára, és hacsak nem éri meglepetés a verseny korai szakaszában, kihagyja a Rolex Paris Masters-t.
Kép forrása: atpworldtour.com