Idei remekelők és egy rég nem látott ismerős arc a Stockholmi végjátékban

Svédország fővárosában ATP 250-es tornát rendeznek fedett pályán ezen a héten. Jó kis mezőny gyűlt össze, melynek legerősebbjei továbbra is versenyben vannak.

Stockholm 1. kiemeltje idén a Miami Masters idei bajnoka, John Isner. A hórihorgas amerikai legutóbb a US Openen versenyzett, s csak a későbbi döntős Juan Martin Del Potrótól kapott ki a 8 között. Aztán tartott egy kis szünetet, ugyanis megszületett a kislánya. Az újdonsült apuka azonban most visszatért, top-kiemelthez méltóan el is jutott a legjobb 4-ig. Az idáig vezető úton két honfitársát, Bradley Klahnt, majd Tennys Sandgrent győzte le három játszmában. Következő ellenfele Ernests Gulbis lesz. A lett rossz fiú hasonló eset, mint Bernard Tomic: hatalmas veleszületett képessége van a teniszhez, de ez pont nem érdekli. Ezen a héten a világranglista 145. helyén jegyzik, éppen ezért a selejtezőben kellett elindulnia. Onnan azonban sikerült felkúsznia magát, lendülete pedig nem kopott meg: két kiemeltet, Jack Sockot (4.) majd Denis Shapovalovot (7.) is kiejtette. Ha az elődöntő igazán érdekli, akkor Isner komoly ellenállásba ütközhet majd.

Az alsó ágon olyan teniszezők jutottak el az elődöntőig, akiknek ez az év a legjobbjuk. Fabio Fognini (2.) soha nem látott stabilitásáról tesz tanúbizonyságot és hosszabb ideje van közelebb a top 10-hez, mint a 20-hoz. Megnyert két tornát, s alig van idén olyan versenye, ahol ne teljesített volna a realitás alatt. Az olasz teniszező szettveszteség nélkül jutott el most idáig, azonban ehhez elég volt csak három játszmát lejátszania. A Hyeon Chung (6.) elleni negyeddöntőben az első szettet követően a fiatal dél-koreai feladta a találkozót. Fognini következő ellenfele az idei év legnagyobb felfedezettje, Stefanos Tsitsipas (3.) lesz. A 20 éves görög az első meccsén Roger Federer New York-i legyőzője, John Milman ellen még elveszített egy szettet, de utána Philipp Kohlschreiber ellen már könnyebben nyert. ÉRDEKES LEHET MAJD EZ A MEDITERRÁN ÖSSZECSAPÁS!

A kiemelt kép forrása: tennisworldusa.org

A hozzászólások le vannak zárva.