Marciék után nem volt tenisz Bécsben

2018. október 26.
by nemethpe

A cím talán némileg túlzó, de ahhoz képest, hogy Fucsovics Marciék 3 óra 21 percet töltöttek a pályán, a következő három összecsapáson összesen láthattak ennyi teniszt a kilátogató nézők.

Marciékat követően az első helyen kiemelt Dominic Thiem, és a japán tornádó Kei Nishikori lépett pályára. Nishikori az év elején még challeger tornákon sínylődött, most viszont egyre elérhetőbb lett számára az év végi Nitto ATP- világbajnokság, ezért elég parázs mérkőzésre számíthattunk. Megszokhattuk, hogy Kiki Mladenovics kedvese kimaxolja a salakszezont, nyár végén, ősz elején már alig áll a lábán. Az utóbbi évek rossz naptár menedzseléséből tanultak, Thiem a US Openen a torna legjobb meccsét vívta bizonyos Rafael Nadallal, puskaport pedig még ezek után őszre is tartogat, kihegyezve a londoni Nitto Atp vb-re, ahol szintén súlytalan szokott lenni. Legalábbis úgy tűnt, mert ezen a mérkőzésen egy pillanatra sem volt esélye a japánnal szemben. Thiem az első játszmában 5-0 után, a második felvonásban pedig 4-0-át követően tudott játékot nyerni, és nem árulunk el nagy titkot, hogy ez csak a vereségre volt elegendő. Nishikori 6-3 6-1-gyel ment a négy közé, ahol épp a Fucsovics Mártont búcsúztató Kukushkinnal találkozik.

A nap további mérkőzései sajnos idő előtt véget értek. A londoni vb-re matematikai eséllyel bíró, Shanghaji Masters döntőt vívó Borna Coric találkozott az All England Club finalista dèl-afrikai Kevin Andersonnal, de 7-6 1-2-es állásnál a fiatal horvát feladni kényszerült a meccset. Csakúgy, mint a francia Gael Monfils, aki 4-6 1-2-nél lépett vissza a spanyol Fernando Verdasco ellen. A két továbbjutó egymás ellen küzdhet meg a döntőbe jutásért.

Kép forrása: facebook.com/erstebankopen

A hozzászólások le vannak zárva.