Egy sima, egy fordított

Az egyik elődöntőben óriási meglepetés, a másik összecsapáson a vártnál simább játékot hozott a bázeli 500-as torna.

A román Marius Copil belerondított a nagyok játékába. A világranglista 93. játékos a harmadik helyen kiemelt Marin Cilic után a német Alexander Zverevet is búcsúztatta Bázelben. A fiatal németnek hiába volt 3-3 break lehetősége az első két játszmában, csak rövidítésben tudta hozni a második szettet, a harmadik felvonásban pedig a lehető legrosszabbkor, 4-5-nél bukta el a szerváját, és ezzel a meccset. A vége 6-3 6-7 6-4 lett a román játékos javára, aki karrierje legnagyobb sikerének kapujába került ezzel a győzelemmel.

Roger Federer elkapta a fonalat. Az egész héten gyengélkedő svájci a Daniil Medvedev elleni elődöntőben már lényegesen jobban teniszezett, a győzelme egy pillanatra sem forgott veszélyben, és 1 óra 5 perc alatt 6-1 6-4 arányban jutott a vasárnapi fináléba. A hazai közönség előtt pályára lépő korábbi világelső ezen a meccsen sem úszta meg break nélkül, a fáradtnak tűnő orosz a mérkőzés hajrájában tudta elvenni a svájci adogatását, de ez már csak a kozmetikázásra volt elegendő a pénteken késő este parázs mérkőzésen Stefanos Tsitsipast búcsúztató Medvedevtől.

Kép forrása: twitter.com/atpworldtour

A hozzászólások le vannak zárva.