Djokovic és Zverev is negyeddöntős a Paris Mastersen

A legjobb 8 mezőnyének több, mint fele már megvan a Bercy-csarnokban.

Tegnap egymást követték a bejelentések visszalépésekről, a csütörtöki program első felében azonban már a játéké volt a főszerep. Az év utolsó Masters-tornáján már a negyeddöntőbe jutás a tét, és délután az alsó ág versenyzői is pályára léptek. Így természetesen a leendő világelső, Novak Djokovic (2.) is. Tegnap vált bizonyossá Rafael Nadal visszalépésével, hogy az idén két Grand Slam-et is bezsebelő szerb jövő héten, mostani szereplésétől függetlenül a világranglista élére fog ugrani a spanyol garantált pontvesztése miatt.

Nem várt könnyű mérkőzés Cilic számára, de így is hozta két szettben a Dimitrov elleni meccset

A legjobb 16 között Damir Dzumhurral játszott, aki azonban nem késztette túl sok játékidőre “Nolét”. A bosnyák teniszező sérüléssel bajlódott a meccs alatt, melynek első játszmájában csak egy játékot tudott nyerni. Fájdalmain a fizioterapeuta sem tudott segíteni, és a második szett első három játéka után fel is adta a találkozót. Djokovic ezzel egy személyes, és egyben döbbenetes rekordot állított be: mostani győzelmével már harminc zsinórban megnyert játszmánál jár, ilyen magasságokban eddigi legjobb évében, 2015-ben volt, amikor a US Open döntője, és az itteni elődöntő között 29 meccsen át nem tudtak tőle elvenni szettet. Szériáját Marin Cilic (5.) ellen növelheti a negyeddöntőben, a horvát teniszező két szoros szettben nyert az ATP Finals címvédője, Grigor Dimitrov (9.) ellen. A szerb-horvát csata érdekessége az lehet, hogy ők ketten ugyanitt, a torna ugyanezen szakaszán már összecsaptak 2016-ban, és Cilic meg is szerezte első Djokovic elleni győzelmét – bár akkor a szerb igencsak sebezhető volt, mostani önmagához meg pláne.

Nagyon szoros meccset nyert meg Khachanov

Ott lesz a legjobb nyolc között Alexander Zverev (4.) is, aki a felső ágon van. A fiatal németnek az első szettben meg kellett birkóznia kicsit az argentin Diego Schwartzman-nal (15.), de a folytatásban már nem adott sok lehetőséget az ATP World Tour egyik legalacsonyabb versenyzőjének. Zverev pénteken kortársával, Karen Khachanovval mérkőzik majd meg. A fiatal orosz a Miami Masters idei bajnokát, John Isnert (8.) győzte le egy végletekig kiélezett küzdelemben. Két nagyot szerváló teniszező összecsapása fedett pályán szinte garantálja a tie-breakeket, és most is lezajlott kettő a lehetséges háromból. Khachanov azonban két szettben is elintézhette volna a győzelmet, azonban a második játszma hajrájában három meccslabdát is eltékozolt. Majdnem rá is fázott, hiszen a következő rövidítésben Isnernek is volt kettő, végül mégis diadalmaskodott, ötödik mérkőzéslabdájának kihasználásával.

Eddigi eredmények

Djokovic (szerb, 2.) – Dzumhur (bosnyák) 6/1 2/1 RET.
A. Zverev (német, 4.) – D. Schwartzman (argentin, 15.) 6/4 6/2
M. Cilic (horvát, 5.) – G. Dimitrov (bolgár, 9.) 7/6(5) 6/4
K. Khachanov (orosz) – J. Isner (amerikai, 8.) 6/4 6/7(9) 7/6(8)

A nap második felében a címvédő Jack Sock (16.) már tovább is jutott Malek Jaziri ellen (6/0 6/4), s várhatja az érdekesnek ígérkező Dominic Thiem (6.) – Borna Coric (11.) meccset, de természetesen pályán lesz Roger Federer (3.) is, Fabio Fognini (13.) ellenfeleként, továbbá megrendezik a Bécsi döntő visszavágóját is Kei Nishikori (10.) és Kevin Anderson között.

A cikkhez felhasznált képek mindegyike a “twitter.com/rolexpmasters” címről származik

A hozzászólások le vannak zárva.