Búcsúzott a címvédő Párizsban

Novak Djokovic és Roger Federer fellépésére még estig várnunk kell, de addig a többiek nem tétlenkedtek, kialakult a felső ág elődöntőjének párosítása.

Elsőként két fiatal játékos, a negyedik helyen kiemelt Alexander Zverev, és a néhány hete Moszkvában tornagyőzelmet ünneplő Karen Khachanov találkozott. A papírforma a német sikerét jósolta, de a orosz megállíthatatlan volt ezen a napon, valósággal leütötte a pályáról ellenfelét. Bizonyára kellett ehhez, hogy Zverev kisebb karsérüléssel teniszezzen, akinek az adogatásai messze elmaradtak a megszokottól. A vége sima 6-1 6-2 lett Khachanov javára, aki az elődöntőben Dominic Thiemmel találkozik. Az osztrák a címvédő Jack Sock-ot búcsúztatta három szettben, 4-6 6-4 6-4 arányban. Az amerikai az első szettben még jobban teniszezett ellenfelénél, de a folytatásban Thiem egyre jobban megtalálta a játékát, és egy élvezetes meccsen jutott a négy közé. Úgy tűnik, hogy Thiem az előző évekkel ellentétben idén még tudott tartalékolni a hajrára, és így talán nem csak epizódszerep jut neki az év végi ATP-világbajnokságon.

Kép forrása: twitter.com/atpworldtour

A hozzászólások le vannak zárva.