Szaúd-Arábia helyett az Emírségekben csap össze Nadal és Djokovic

Rafael Nadal sérülésre hivatkozva visszamondta a szaúd-arábiai szereplést, viszont az öt nappal később kezdődő Mubadala World Tennis Championship (MWTC) küzdelmeiben részt fog venni.

Nadal és Djokovic már korábban biztosította a szervezőket arról, hogy december 22.-én megmérkőznek egymással Szaúd-Arábiában egy bemutató mérkőzés keretein belül (melyért fejenként egymillió amerikai dollár körüli összeget kaptak volna). Az ellenzéki újságíró meggyilkolását követően azonban mindketten óvatosan nyilatkoztak a részvételükkel kapcsolatban, mert nem akartak politikai vitába keveredni. Nadal térd- és bokasérülése ebből a szempontból kapóra jött, mert elfogadható indokot biztosított a részvétel visszamondására. Röviddel a spanyol bejelentése után Djokovic is jelezte, hogy nem vállalja a szereplést. Az újságírók azon kérdésére, hogy Nadal miatt lépett-e vissza, egy tömör “Igen”-nel válaszolt a szerb.

Négy nappal Nadal bejelentése után a Mubadala World Tennis Championship szervezői megerősítették, hogy a spanyol játékára is számítanak. Az MWTC egy Abu-Dhabiban zajló bemutató torna, melyet 2009 óta minden évben megrendeznek. A verseny december 27.-én kezdődik, Nadal és Djokovic mellett Anderson, Thiem, Chung, Khachanov és Venus Williams is pályára lép majd.

Nadal szurkolói örülhetnek, hogy kedvencük felépülése jó ütemben zajlik, és láthatják még egyszer játszani idén. Másrészről többen furcsállják, hogy december 22.-én még nem tud pályára lépni, öt nappal később viszont már igen. Sokak szerint Nadal csak kifogásként használta a sérülését, hogy le tudja mondani a szaud-arábiai szereplést, elkerülve ezzel a politikai ügyekbe való keveredést (egyúttal Djokovicot is megkímélve a kellemetlenségektől).

Kép forrása: mubadalawtc.com

A hozzászólások le vannak zárva.