Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Szezonsumma 2018: Egyszer minden sorozat megszakad!

Roger Federer 20. Grand Slam győzelme után lehetett várni, hogy a svájci olyan söprést csinál a Sunshine Double alatt is, mint 2017-ben! Indian Wells és Miami alatt azonban egy másik egyedülálló széria tört meg. 

Néha csurran 1-1 tornagyőzelem a kicsiknek is! Fura ilyet mondani Ivan Ljubicicre vagy éppen a 2003-as US Open bajnok, és háromszoros wimbledoni finalista Andy Roddickra, de hát 2004 óta kevesen tudtak beleszólni a nagy négyes hegemóniájába ezen a 2 állomáson is! Roger Federer jelenlegi edzője 2010-ben tudta megnyerni Indian Wellst, az amerikai 2004-ben és 2010-ben lett Miami Open bajnoka, rajtuk kívül még Nikolay Davydenko épp Rafael Nadalon átgázolva diadalmaskodott 2008-ban Floridában!

A mezőny összetételét nézve, nehezen gondolhattuk azt, ki lehet aki egyáltalán megszoríthatja Federert. Nadal az Australian Opent sérülten befejezve kényszer pihenőjét töltötte, úgy ahogy már jó régóta a korábbi világelső Andy Murray is! Novak Djokovic éppen a Tükrök Szobájában újra a formáját kereste. A 2017-es fejlődött brigád, a korábbi nagy nevek  se éppen legjobb arcát mutatta, a fiatalokra pedig még nem lehetett alapozni.

Federer egyértelmű esélyesnek számított a Sunshine Double trófeáira is!
Kép forrása: si.com

Fucsovics Márton teljesítményéről…

A magyar játékos miután az Australian Openen pályafutása legjobb Grand Slam eredményét elérve a főtábláról indulva nyolcaddöntősnek mondhatta magát, Indian Wellsre nyugodtan jöhetett megfelelő önbizalommal. Első ellenfele a szerb Viktor Troicki volt, aki inkább ennek a helyszínnek a legnevezetesebb látnivalóit csodálhatta meg maximum, ebből a tornából Marci gyorsan kiiktatta. Fucsovics miután egy szorosabb, rövidítéssel tarkított játszmában megnyerte az első szettet, a második szettben már nem volt cécó, a szerb pedig mehetett repjegyet vásárolni, illetve csomagolni. Ezek után az ekkor még világranglista 65. helyét elfoglaló teniszező megkapta a lehetőséget, hogy visszavágjon a drámai, 2017-es bázeli negyeddöntős vereségért Marin Cilicnek. A horvát azonban uralta az igazán fontos játékokat és miután az első szettet egy kőkemény csatában a negyedik játszmalabdát kihasználva megnyerte, a második játszmában már kegyetlenül bánt kihívójával! Fucsovics Márton nem lehet csalódott, hiszen Viktor Troicki legyőzése szép skalp, Marin Cilictől pedig ki lehet kapni, amint azt a múlt hétvégi Davis Kupa mellékelt ábrája mutatja!

A nyíregyházi teniszező számára a Miami Open már nem a csillogásról szólt, de hát minden bizonnyal elfáradt, hiszen nem szokott hozzá az ilyen szintű sorozatterheléshez ekkor még, amit az ATP World Tour megkíván. Maximilian Marterer aki csupán 2 évvel idősebb Alexander Zverevnél, azonban kétségtelen, hogy az ügyesebb fiatalok közé tartozik. Ezt a mérkőzést egyértelműen a német irányította, aki két szettben, 6/4 6/4-re legyőzte az erejével egy csöppet elkészült Fucsovicsot!

Fucsovics Márton tehát a Melbourne-i nyolcaddöntős szereplést követően 1-2-vel zárta a Sunshine Double két gigatornáját! A magyar játékos kicsit legalább belekóstolhatott milyen az, amikor már hétről-hétre a szintje közeli és fölötte lévő játékosokkal vív kőkemény párharcokat.

Fucsovics ugyan nem jutott sokáig a Sunshine Double alatt, azonban ekkor még csak “tanuló vezető” státusza volt az ATP World Tour mezőnyében
Kép forrása: m4sport.hu

Hanyatló Australian Open csillagok-és nagy vadak a reflektorfényben…

Sok nagyobb játékos számára nem úgy végződött az év első két ATP 1000-es tornája, ahogy azt elképzelte!

Federer azért Indian Wellsben összehozott egy döntőt
Kép forrása: thenational.ae

Roger Federer az első 1000-es versenyen még lendületből felszívta magát és ez úgy nézett ki, hogy igencsak működik. Az Australian Openen mutatott játékát átmentette és ez elegendőnek bizonyult, hogy ha csak Melbournet és a Sunshine Doublet nézzük, a káprázatos veretlenségi széria ne szakadjon meg. A svájci útja Federico Delbonison, Filip Krajinovicon, Jeremy Chardyn, Hyeon Chungon vezetett az elődöntőig. A legjobb 4 között viszont egy, az eddiginél is sokkal elszántabb fiatal titán jött, Borna Coric személyében. A horvát játékossal egy irgalmatlan magas színvonalú, brutális csatát vívott, amit végül 5/7 6/4 6/4-re megnyert. Ezzel a címvédő bejutott a torna fináléjába, ahol már a második igen szoros mérkőzését elveszítette, egy hasonlóan kőkemény harcban az Indian Wellsben másodszor döntős Juan Martin Del Potro ellen. Federernek tehát megszakadt a három versenyt lebontva 25 meccses veretlenségi sorozata, majd Miamiban teljes mértékben elkészült az erejével és élete legszebb napját okozta az ausztrál Thanasi Kokkinakisnak.

Djokovic a Sunshine Double alatt önmaga árnyéka volt
Kép forrása: sportinglife.com

A két helyszínt az elmúlt években jó sokszor uralma alá vevő Novak Djokovic finoman szólva is kiábrándító módon teljesített a Sunshine Double versenyein. Rég láthattuk a szerbet ennyire küszködni, rengeteg hibával tarkított játékot mutatott és lassan mindenki elhitte ellene, hogy lehet esély a győzelemre. Indian Wellsben rögtön az első forduló jelentette a számára a végállomást, még pedig egy olyan játékossal szemben, aki se előtte, se utána nem ért el nagy eredményt, azonban az kétségtelen, hogy Taro Daniel valószínűleg erre a győzelmére egy életen át emlékezni fog. Miamiban pedig maximum a csodálatos tengerpartot élvezhette az akkor még csupán világranglista 12. teniszező, hiszen Benoit Paire ellen fagytunk meg, mi ez a játék Djokovic részéről? Látszott a fél éves kihagyás a szerb teniszén, volt mit csiszolnia, ha vissza szeretett volna térni az elitbe!

A 2018-as Australian Open elődöntősének sem termett sok babér márciusban az amerikai viadalokon
Kép forrása: skysports.com

Egyszer volt Budán kutyavásár és annak székhelye lőn Melbourne? Kyle Edmund, aki az Australian Openen csak úgy sziporkázott, de hát úgy tűnik, egyszer mindenkinek kijöhet a lépés. A brit játékos Indian Wells-i szereplése egyértelműen blama, hiszen Dudi Sela nem tartozik még a középmezőnyhöz sem, ezek fejében nem meglepő, hogy Francis Tiafoe ellen nem tudott szoros mérkőzést nyerni Miamiban! A brit tenisz új generációjának legtehetségesebb képviselője kifújt?

A tavalyi világbajnok és a hazai közönség előtt szereplő párizsi győztes szereplése is csalódást keltő volt
Kép forrása: zimbio.com

Végül nézzük a többieket egy kalap alatt. Kevin Anderson az Australian Openen pont az előbb említett Kyle Edmundtól kapott ki, hiába jobb játékos a britnél, a másiknak kijöhet bármikor a lépés, ez nem felróható negatívumként a dél-afrikai teljesítményében, főleg ha megnézzük, hogy szerepelt 2018-ban, de erről később! A hórihorgas 2017-es US Open finalista Indian Wellsben nagyon szoros mérkőzésen kapott ki az igen jó tornát kifogó Borna Corictól, Miamiban pedig Pablo Carreno Busta megelégelte az állandó vereségeket ellene, és egy irgalmatlan nagy csatában a 8 között visszavágott! Grigor Dimitrov gyenge szereplése mellett viszont nem szabad szó nélkül elmenni! A 2017-es világbajnok aki keveset tudott meríteni a Nitto ATP Finals végső győzelemből, Indian Wellsben első mérkőzésén kapott ki Fernando Verdascótól, majd jött az igen durva blama kemény pályán a legjobb 32 között Jeremy Chardy ellen a floriadai partokon! Jack Sock pedig már a Sunshine Double alatt megmutatta mennyire nincs formában, hiszen Indian Wellsben és Miamiban is szoros mérkőzésen kapott ki, azonban a fájóbb, hogy az első 1000-es tornán egy napfüggő Feliciano Lopez verte meg. Miamiban ugyan Borna Corictól kapott ki, de ezt is a második találkozóján tette, ráadásul szettelőnyből, a döntő szettben pedig szépen kipukkant, mint egy ingyenes lufi a majálison!

A fiatalok megvillantottak valamit tudásukból…

Először essen néhány szó a fent már említett Borna Coricról. Az ifjú horvát játékosnak nem volt egyszerű dolga Indian Wellsben, hiszen neki, mivel ekkor még nem volt olyan előkelő a ranglistája, könnyen már az elején nehéz sorsolásba futhatott bele. Az akadályokat ( Donald Young, Albert Ramos-Vinolas, Roberto Bautista Agut ) azonban szépen, esélyeshez méltóan letudta. A sztori innen lett még durvább, mégis a legjobb 16 között Taylor Fritz, a negyeddöntőben pedig Kevin Anderson gratulálhatott Coricnak. Az elődöntőben pedig Roger Federer nem kérdés, hogy a rutinjával még, a fontos pillanatokban kézben tartotta a döntőbe jutás kérdését. Miamiban Coric tovább folytatta jó szereplését, azonban Leonardo Mayer, Jack Sock és Denis Shapovalov legyőzése után a végállomást számára az Alexander Zverev elleni találkozó jelentette két szettben.

Coricot egy hajszál választotta el Indian Wellsben a döntőtől
Kép forrása: skysport.com

Előbb csak annyi szó esett a németről, hogy milyen eredményt ért el a Miami torna negyeddöntőjében. Most azonban lássuk miként ténykedett ezen a két tornán. Indian Wells egyértelmű csalódás lehetett Sachának, hiszen egy kis pihenőt követően nem tudta a tőle elvártakat hozni már a portugál Joao Sousával szemben se. Az év első 1000-es tornás blamája után azonban Miamiban nagyon meggyőzően kezdett el teniszezni. Ezen a versenyen szépen végignézhettük, ahol David Ferrer és Pablo Carreno Busta kivételével Zverev hogy veri végig a saját korosztályát. A legjobb 64 között kezdte a sort az orosz Daniil Medvedevvel, majd Ferrert is kipipálta, Kyrgios, Coric és a már egy idősebb generációba tartozó Carreno Busta sem tudott szettet nyerni a pályafutása harmadik ATP 1000-es tornagyőzelmére hajtó némettel szemben. Zverev a finálét sem kezdte rosszul, hiszen megnyerte rövidítésben az első szettet, azonban Isner játéka onnantól igencsak makulátlan volt. A német így sem lehet csalódott, hiszen csupán 3/2-re módosult a mérlege, már ami az ATP 1000-es tornadöntőket illeti.

Zverev Miamiban már a világranglistás helyeséhez mérten teniszezett
Kép forrása: thenational.ae

A váratlan bajnokok…

Juan Martin Del Potróra ki számított, hogy megnyeri Indian Wellst? Hiába volt korábban ( 2013-ban ) döntős ezen a helyszínen, mégsem számított a torna favoritjának Ezt a szezont Tandill tornya igen csak magához képest gyengén kezdte, hiszen Acapulcoig semmi komoly jelét nem mutatta annak, hogy különösebben jó formában lenne. A mexikói tornagyőzelem azonban dobott az önbizalmán és ezt szerencsésen átmentette Indian Wellsre is. Úgy tűnik a z idei Sunshine Double alatt minden nagyágyú akkor teljesít jól, ha a második mérkőzésén legyőzi a rutinos David Ferrert. Ez a legjobb 32 között bizony megtörtént, majd az argentin nagy nehezen átküzdötte magát még Leonardo Mayeren és Philipp Kohlschreiberen is, a kanadai Milos Raonicot viszont már meglehetősen simán elintézte. Jött a Roger Federer elleni finálé, ahol a 2009-es US Open bajnoknak minden hitére, fizikális és mentális erejére szükség volt, hogy a végkimerülés szélén legyőzze 2 óra 42 perc alatt Roger Federert. Kevesen lesznek úgy bajnokok, hogy nem sokat tettek érte, Del Potro se ebben a táborban vert sátrat. Az argentin kőkemény csatában, 3 mérkőzéslabdát hárítva nyert ( ahol extrát játszott ), döntő szett Tiebreaket követően. Ezek után mindenképpen pozitív tény, hogy Indian Wells friss bajnoka Miamiban is az elődöntőig menetelt, ahol azonban a későbbi győztestől mégis csak ki lehet kapni!

Del Potro hihetetlen küzdőszelleméből Indian Wellsben sokszor kaptunk tanúbizonyságot
Kép forrása: si.com

Na és hogy ki lett a Miami Open 2018-as bajnoka? Erre ki fogadott volna a verseny kezdete előtt? Leginkább az amerikai játékos legvakmerőbb szurkolói maximum. John Isner Miamiban lezajlott tündérmeséje egy üde színfoltja lett az ATP World Tour és a Miami torna sokéves történetének, hiszen nem nagyon szoktak az olyan játékosok, mint Ő, az alapmagasságuknál is még feljebb jutni! Isner azonban igen megnyugtató teljesítménnyel jutott el a döntőig, öt meccse közül csupán az első fordulóban, Jiri Vesely ellen bukott szettet. Ezek után Mikhail Youzhnyn, Marin Cilicen, Hyeon Chungon és Juan Martin Del Potron is csak úgy átrobogott. Nehéz pillanatokat élt meg a sokkal esélyesebbnek vélt Alexander Zverevvel szemben, azonban a hazai közönségnek, valamint az egész heti kifogástalan produkciójának köszönhetően megérdemelten emelhette magasba negyedik próbálkozásra, pályafutása első ATP 1000-es serlegét. Amennyiben belegondolunk sosem volt valami nagy szerencséje, hiszen 2012-ben Rafael Nadal, 2013-ban Roger Federer, majd 2016-ban a topformás Andy Murray fosztotta meg a győzelemtől. Ezen a versenyen viszont egy egész héten remek formában lévő Alexander Zverev nem lehetett valami hálás Isner játékáért!

Isner Miamiban igen durva teljesítményt rakott le az asztalra
Kép forrása: miamiherald.com

Ez volt a 2018-as Sunshine Double, hát finoman szólva drámaira sikeredett. Juan Martin Del Potro és John Isner meglepetés sikere után holnap megtudjátok, kik játszottak meghatározó szerepet a Roland Garrost megelőző három salakpályás Masters versenyen! 

Kiemelt kép forrása: skysports.com