Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Szezonsumma 2018: A sok viszontagság ellenére eredményes szezon

Következő cikkünkben Rafael Nadal 2018-as évére tekintünk vissza. A spanyol a sok sérülés ellenére is kiváló szezont zárt! 

Szokás szerint kiszámíthatatlan volt, amikor arról beszéltünk milyen év elé néz Rafael Nadal. 2017-et nem túl egészségesen fejezte be, térdproblémái miatt az év végi világbajnokságtól első elvesztett meccse után kényszerűségből visszalépett.

A csípősérülés közbeszólt…

Nehézkesen kezdte meg idei szereplését Nadal, hiszen a szokásos felkészülés helyett, amit az Abu-Dhabiban megrendezett bemutató torna, valamint 2016 után ismét Brisbane jelentett volna, kimaradt! Ezek után kíváncsiak voltunk mire lesz elegendő ez Melbourneben, de azért az első meccsek alapján és főleg a Schwartzman elleni gyilkos csörtéből kiindulva úgy tűnt, fizikailag is kész lehet a végjátékra. Eljött az igazság pillanata, hiszen egy jó formában teniszező Marin Cilicet nem egyszerű legyőzni, Nadal ereje végéig képes volt ellenállni a horvát agresszív teniszének, azonban a negyedik szettől kezdődően, nem a 2014-es US Open bajnok, hanem a saját csípősérülése adta be a sakk-mattot. Nadal a negyedik felvonás végén már érezte, hogy semmi sincs rendben, megpróbálta az ötödik szettet, azonban 0-2-nél látta be ennek értelmetlenségét, majd fájó szívvel, de feladta a negyeddöntőt.

Nadalnak az Australian Open negyeddöntőjében csípősérülése jelentette a végállomást
Kép forrása: telenews.pk

Ismét egy brutális salakszezon…

Ez a sérülés csúnyán hátráltatta Nadal további szereplését, hiszen a Sunshine Double versenyeiről teljes egészében le kellett mondania. Nagyon vártuk már a visszatérését, ami a németek elleni Davis Kupa negyeddöntőben következett be április legelején. Tudtuk Nadal mire képes a kedvenc borításán, de azzal talán nem számoltunk, hogy ismét egy piszkosul megerősödött harcos tér vissza a mezőre. Nadal ezen a hétvégén Kohlschreibert simán megverte és ami némileg meglepőbb, Alexander Zverev sem túl sok vizet zavart számára.

Ezek után joggal gondolhattuk, hogy amennyiben a spanyol egészséges tud maradni, ember legyen a talpán, aki salakon elkapja. Monte-Carlo, ami Nadal egyik legsikeresebb helyszíne, igazi mészárlást rendezett, hiszen Bedene, Kachanov, Thiem, Dimitrov majd a döntőben Nishikori is egy személyre szabott zakóval hagyta el a vörös szőnyeget. Nadal ezek után hegemóniáját Barcelonában folytatta, ahol ismét nem lehetett tőle szettet elvenni ( ehhez a bravúrhoz Klizan állt a legközelebb ), a fináléban a jövő egyik nagy reménységének számító Stefanos Tsitsipasnak sem volt sok esélye ellene. Senki sem verhetetlen, bármennyire uralkodó egy borításon, Madridban Dominic Thiem megtalálta az ellenszert, a negyeddöntőben véget vetett Nadal káprázatos szettveszteség nélküli szériájának, majd kiejtette őt. A Roland Garros előtt azonban, hogy senkiben ne merüljön fel kérdés, ki érkezik top-favoritként Párizsba, azért Nadal odaszúrt egy római tornagyőzelmet, ahol a fináléban bajnoki kvalitását elővette és legyőzte a rettentően agresszívan teniszező Alexander Zverevet.

Sérülés ide vagy oda, Nadal brutális formában volt a Roland Garros előtt
Kép forrása: sportsnet.ca

10 Roland Garros győzelem a zsebben volt, de hát miért ne lehetne ez 11? Nadal az első fordulóban kis híján túlórára kényszerült Simone Bolellivel szemben, ebből a győzelméből, azonban tudott táplálkozni, hiszen elindult a daráló gépezet. Guido Pella és Richard Gasquet igen nagy verést kaptak a salakkirálytól, Maximilian Marterer pedig bármennyire küzdött, nem tudott szettet lopni Nadaltól. A negyeddöntőben azonban már egy egészen nehéz megpróbáltatás várt Nadalra, meglepődtünk, hogy Diego Schwartzman alacsony termete ellenére, milyen ellentmondás nem tűrő módon irányítja a pontokat a Philipp Chatrien a címvédő ellen. Ez tartott egészen az esőszünetig, de az 1 napi leállás, megtörte az argentin lendületét, másnap pedig már Nadal volt az úr. Az elődöntőben egy újabb argentinnal került szembe, azonban Juan Martin Del Potro érdekes módon csak 1 szett erejéig tudott méltó ellenfél lenni, a második szettől kezdve Nadal őt is megsemmisítette. A másik ágról igen meggyőző játékot mutatva Dominic Thiem került a fináléba, de nem tudtuk az a játék, amit az osztrák a tornán mutatott, meddig tart ki minden idők legjobb salakpályás játékosa ellen. A válasz a kérdésre, ugyanúgy, mint a Del Potro elleni elődöntő, 1 szett volt. Ahogy ment előre a mérkőzés, Nadal egyre jobban ellenfele fölé tudott kerekedni, és ebbe Thiem kezdett belefáradni. A második szett után már nagyjából körvonalazódott a kép, Nadal pedig szépen felőrölte riválisát. 11 Roland Garros bajnoki cím, Nadal feltette egy igen sikeres salakszezon után az I-re a hiányzó pontot.

Thiem sem tudta megakadályozni Nadal 11. diadalát Párizsban!
Kép forrása: rolandgarros.com

Két Grand Slam elődöntő, trófea Torontóban, de a szezont ideje korán lezárta egy újabb sérülés…

A Roland Garros két hete igen csak megterhelő volt Nadal számára, aki úgy döntött nem játszik a füves pályás felkészülési szezonban, hiszen teste nagy mértékben kikészült a La Undecima során. Wimbledonban újult erővel lépett pályára a spanyol, aki első négy meccsén ( Sela, Kukushkin, De Minaur, Vesely ) könnyed győzelmeket aratva, szettveszteség nélkül jutott a legjobb 8 közé. A negyeddöntőben a Roland Garros elődöntőjét követően igen hamar találkozott ismét Juan Martin Del Potroval, aki füvön már egy igen kaotikus csatára késztette. Del Potro a harmadik szettet egy igen tekintélyt parancsoló nyerővel zárta le, azonban valahogyan Nadal ismét fel tudta fizikailag őrölni Tandill tornyát. Hiába a 2-1-es vezetés, a kétszeres wimbledoni bajnok a negyedik játszmában magabiztosan tartva előnyét harcolta ki a döntő szettet, majd az ötödik szettben egy pusztító fonákban rejlett 2-2-nél az agressziója, közel volt az elődöntő számára. Ezek után az argentin próbált visszazárkózni, azonban Nadal öt alkalommal bezárta a break lehetőség kapuját, majd eldöntőbe jutott. A legjobb 4 között az egyre jobb formába lendülő Novak Djokovic várt rá, és itt egy elődöntő győzelem, szinte figyelve Kevin Anderson előző sikereit, felért a vasárnapi Grand Slam trófea megszerzésével. Az első napon a szabályok értelmében londoni idő szerint este 11-ig lehetett játszani tető alatt, aminél a harmadik szett Tiebreakja kulcsfontosságú volt. Ezt Djokovic nyerte meg, ráadásul ugyanolyan körülmények között folytathatták másnap a mérkőzést. Ez a döntés Nadal kedvét cseppet sem befolyásolta a fordítástól, meg is volt rá a lehetősége, azonban súlyos árat fizetett a döntő szettben 7-7-nél elpuskázott 5 break labdáért. Djokovic túllendült a saját holtpontján, majd addig ostromozta Nadalt, amíg döntő szett 10-8-al, egy parádés mérkőzés végén döntős nem lett. Nadal így is remek wimbledoni tornát zárt, kiemelendő tény, hogy ilyen agresszívan még sosem játszott füves borításon, mint ebben a majdnem két hétben.

Nadal Wimbledonban egy káprázatos mérkőzésen kapott ki éppen hogy Djokovictól
Kép forrása: theweek.in

A US Openre való felkészülés sem telt Nadalnak rosszul, hiszen negyedszer tudott a kanadai 1000-es állomáson diadalmaskodni. A sort Benoit Paire magabiztos legyőzésével kezdte, majd a Fucsovics Mártont búcsúztató Stan Wawrinka sem tudott tőle szettet elvenni, akit két igen szoros játszmában gyűrt le. A legjobb 8 között jöhetett az idei Australian Open negyeddöntő visszavágója, ahol Cilic igen lehengerlően kezdett, azonban a horvát a fontos pillanatokban nem tudott fejben erős maradni. Ez az igen nehéz győzelem Nadalnak új lendületet adott, aki az elődöntőben és a döntőben is a következő generáció igen erős képviselőivel találta magát szemben, akik nem találtak rajta Torontóban fogást. Kachanovot két szoros szettben legyőzte, majd a fináléban a görög Stefanos Tsitsipas hiába jött vissza szett és break hátrányból az utolsó pillanatban, amikor kellett, Nadal ismét maximálisan koncentrálni tudott, Toronto bajnoka lett! Nadal ezt követően Cincinnati helyett a regenerálódás mellett döntött, rákészülve a US Open fizikailag gyilkos két hetére.

Nadal Torontóban megszerezte pályafutása 80. egyéni tornagyőzelmét
Kép forrása: youtube.com

A US Openen az első körök nem voltak igazi megpróbáltatások Nadal számára. Első mérkőzésén nem kellett sokat pályán töltenie, hiszen David Ferrer 1 és 3/4 szett után visszalépett, Pospisilt pedig a papírformának megfelelően könnyen búcsúztatta. Innentől azonban jöttek a kemény harcok, elsőként a Rogerc Cup elődöntője után újra megmérkőzött Karen Kachanovval. Az orosz játékos az első szettet nyerte meg, majd ugyan Nadal valahogy bedarálta ellenfelét, azonban kénytelen volt lejátszani ezért 3 további kőkemény szettet. A legjobb 16 között Nikoloz Bashilashvili csente el tőle a harmadik szettet, ami nem igazán hiányzott a Thiem elleni csörte előtt Nadalnak. Amit pedig Thiem lerakott az egész tornán, de legfőképp a US Open negyeddöntőjében, arra nehezen lehetett szavakat találni, néha ezeket a spanyol is csak úgy kereste, miközben sokszor csak nézte a mellette elsuhanó labdát. Ennek ellenére ezt a domináns teniszt erős fejével kompenzálni tudta. Kevesek képesek ilyen szinten talpra állni, miután leütnek a pályáról és az eredményjelzőn azt látod, hogy az első szettet követően, hogy 0-6! Nadal mégis lépést tudott tartani, majd a mérkőzéslabdánál kiszívta az utolsó erőt Thiemből, akit káprázatos gyorsaságának köszönhetően egy olyan lecsapás hibára kényszerített, ami nem volt jellemző az osztrákra az egész mérkőzésen. Nadal a szezon legjobb mérkőzését nyerte meg, de ebben a US Openben ennyi volt! Juan Martin Del Potro ellen részben a Thiem elleni gyilkos küzdelemnek, főleg pedig combsérülése miatt két szett elvesztése után nem tudta folytatni az elődöntőt.

Nadalnak a US Open gyilkos másfél hete az elődöntőben csúcsosodott ki
Kép forrása: theaustralian.com.au

A sajnálatos sérülés nem csak a US Opennek, hanem a szezon további részének is véget vetett. Nadal Sanghaiban, Párizsban, novemberben pedig a Nitto ATP Finalsön sem tudott részt venni! Lassan kezdődik a 2019-es szezon és kíváncsian várjuk, hogy Nadal miként tér vissza újabb sérüléséből egy igen erős mezőnybe!

Kiemelt kép forrása: bbc.co.uk