Szezonsumma 2018: Challenger-döntőtől az ATP Finalsig

Az év végéhez közeledtével összegezzük az idényt. Versenyeket és játékosokat is górcső alá teszünk évadértékelő sorozatunkban. Sokadik epizódunk főszereplője a japán Kei Nishikori, akinek a maga módján szintén jót tett egy nagyobb pihenés 2017 utolsó felétől.

A US Open négy évvel ezelőtti döntőse is “áldozata” volt annak a 2017-es sérüléshullámnak, amely miatt az előző év túlnyomó részét Novak Djokovic, Andy Murray és Stan Wawrinka is kihagyta. A japán teniszező tavaly Cincinnatiben függesztette fel azt a szezont csuklósérülés miatt. Látta ő is Roger Federer és Rafael Nadal példáját így ő is úgy döntött, hogy a nagyobb pihenés megérheti jelentős világranglistás visszaesés kockázatát. Az előző évet végül a top 20-on kívül zárta – ilyen “mélységben” legutóbb 2014 tavaszán volt.

Edzői, Dante Bottini és Michael Chang érdekes menetrendet dolgozott ki 2018-ra. Nishikori nem indult el sem az Australian Openen sem pedig annak valamelyik felkészítő tornáján. Első versenye január utolsó hetén volt, mégpedig az amerikai Newport Beachen megrendezett Challenger-torna, annak ellenére, hogy a világranglista 24. helyezettje volt ekkoriban. Idei első győzelme pedig nem idei első meccsén született meg, ez azért is volt érdekes mert a torna első fordulójában a világranglista 238. helyezettje, Dennis Novikov volt az ellenfele, a hazai teniszező pedig nem kis meglepetésre legyőzte a japánt három szettben. A következő héten Dallasban, ugyanilyen kategóriájú versenyen újfent Nishikori – Novikov meccset rendeztek az első fordulóban, de ekkor már érvényesült a papírforma. Azonban nem csak ezen az egy meccsen, hanem később a torna végjátékában is: ő lett végül a bajnok Texasban. Nem kellett sokat várnia aztán arra sem, hogy az ATP-tornákon is visszatérjen, de a 250-es kategóriájú New York Openen elért elődöntőnél nagyobb eredményt nem ért el tavasszal a tengerentúlon.

A salakszezon kezdete azonban megmutatta mindenki számára, hogy Nishikorinak milyen ambíciói lehetnek 2018-ban. A borítás első nagy versenyén, Monte Carlóban hat év után lépett pályára először, és nem kiemeltként igencsak messzire jutott el a Hercegségben. Kezdésként rögtön kiejtette Tomas Berdychet majd el is jutott a negyeddöntőbe, melytől kezdve két további skalpot is begyűjtött: Marin Cilicét, majd az Alexander Zverevét is – mindkettejük ellen háromszettes csatában nyert. A döntőben persze ő sem tudott mit kezdeni az abszolút favorit Rafael Nadallal, de egy Masters-döntő mindenképpen jó “beugrónak” számított a maga nemében. Ezután a kiegyensúlyozottság jellemezte a salakszezonban. Nagy pechére Madridban rögtön Novak Djokovic volt az első körös ellenfele, majd Rómában is a szerb tudta kiejteni, de az “Örök Városban” a legjobb 8 között mérkőzhetett meg vele. Idei első Grand Slam-tornáján, a Roland Garroson már a legjobb 16 között kiesett, igaz, a későbbi döntős Dominic Thiem győzte le.

Nadaltól kikapni egy Monte Carlói döntőben nem szégyen, hanem formalitás
Kép forrása: purepeople.com

A négy, nagy torna közül Wimbledon volt a legkevésbé sikeresebb eddig karrierje során, hiszen a zöld gyepen a nyolcaddöntőnél messzebb nem tudott eljutni. 2018-ban azonban ezt a határt is át tudta lépni, így idén nyártól elmondhatja már magáról, hogy mind a négy Grand Slamen játszott már negyeddöntőt. Az odáig vezető úton három csiszolatlan gyémántot is legyőzött: Bernard Tomicot, Nick Kyrgiost és Ernests Gulbist is, hogy aztán megint csak Djokovic állítsa meg.

Következhetett aztán a legeredményesebb GS-e, a US Open, ahol a 2014-es döntő mellett 2016-ban az elődöntőig jutott el. A felkészítő tornák viszont semmi jelet nem adtak arra, hogy egy újabb páros évben is sokáig menetelhet Flushing Meadowsban, hiszen a Washingtoni 500-as tornán elért negyeddöntőnél nagyobb eredményt nem tudott elérni: a Masters-tornákat 1-2-es mérleggel zárta. New Yorkban azonban erőre kapott és év utolsó Grand Slam-én “tette hivatalossá” visszatérését. A harmadik fordulóban mint 21. kiemelt, alacsonyabban kvalifikáltnak számított papíron, mint a tavalyi negyeddöntős, Diego Schwartzman, de a pályán már más erőviszonyok uralkodtak. Bejutott aztán ismét egy GS-negyeddöntőbe, ami egyenlő volt a négy évvel ezelőtti döntő visszavágójával, Marin Cilic ellen. Nishikori hősies küzdelemben vett revánsot az elveszített döntőért. Pedig minden úgy tűnt az elején, hogy ez nem fog megtörténni. A horvát óriás a megnyert első szett után a másodikban break-előnyt is élvezhetett, mégis ötszettes győzelmet tudott aratni a japán. A folytatásban aztán “a változatosság kedvéért” ismét Djokovic állította meg – mondjuk az idei év második felében senkitől sem lehetett nagyon elvárni, annyira jó formában volt a szerb.

A Cilic elleni US Open-negyeddöntő volt a szezon csúcspontja
Kép forrása: edition.mv

Ősztől kezdve aztán már a régi Nishikorit láthattuk és az év utolsó nagyobb versenyein rendre odaért a végjátékra. Hazai közönség előtt, Tokióban (ATP 500) egészen a döntőig jutott el, ahol már esélyesnek számított az orosz Daniil Medvedev ellen, de meglepetésre kikapott a fiatal orosztól. Egy héttel később Shanghaiban Federer győzte le negyeddöntőben. Az európai fedett pályás szezonban aztán hasonlóan alakultak az események: 500-as döntő (Bécs, Kevin Anderson ellen) és Masters-negyeddöntős vereség Párizsban a svájci ellen.

Az év végi hajrának, illetve Nadal és Juan Martin Del Potro “kiszállásának” köszönhetően még a szezonzáró ATP Finalsra is sikerült kvalifikálnia magát. Első csoportmeccsén visszavágott Federernek a két korábbi vereségért, ám nagyon furcsa meccs volt: nem is Nishikori teljesítménye nyújtott beszédtémát, hanem a Federeré, negatív értelemben. Aztán az egész londoni szereplése méltatlan volt a szezonjához, mert Kevin Anderson ellen 6/0 6/1-re, Dominic Thiem ellen 6/1 6/4-re kapott ki, így a csoportkörrel egyetemben az évadfinálé is véget ért számára.

A japán teniszező a világranglista 24. helyén kezdte az évet, s fejezte be aztán 15 pozícióval feljebb. Tornagyőzelmet ugyan nem szerzett, de a maga nemében az övé is egy hősies visszatérés volt. Ám nála is az a kérdés és probléma merülhet fel, mint Marin Cilicnél, azaz nagyon úgy tűnik, tisztulni látszik a kép, hol van a határ a teljesítő képességében. Ezen pedig Federer, Nadal és Djokovic szintje már túltesz, így meglepetésszámba mehet 2019-ben, ha képes lesz akár megközelíteni is karrierje eddigi tetőpontjait.

A kiemelt kép forrása: dnaindia.com

A hozzászólások le vannak zárva.