Negyedszer elődöntős Brisbane-ben Kei Nishikori

A japán teniszező a torna második kiemeltje és nyolcadik fellépésén a negyedik alkalommal jutott be a négy közé.

Rafael Nadal visszalépése után Kei Nishikori (2.) lett a Brisbane International kemény pályás férfi tenisztorna mezőnyének legmagasabban kvalifikált tagja. A japán teniszező tavaly év végére visszaverekedte magát a top 10-be, lendülete pedig nem látszik kopni. Első mérkőzését a legjobb 16 között szettveszteség nélkül tudta hozni az amerikai Denis Kudla ellen, majd kisebb meglepetésre a Grigor Dimitrov (6.) elleni negyeddöntőn is meg tudta őrizni 100 százalékos játszma-mérlegét.

A japán-bolgár csatának megvolt a pikantériája, hiszen két évvel ezelőtt ők ketten vívták az ATP 250-es kategóriájú torna döntőjét. Akkor három szettben nyert Andre Agassi új tanítványa. Ezért vágott vissza magyar idő szerint csütörtök késő délelőtt Nishikori. Az első szett a tie-break kapujában dőlt el, 5/5-nél mikor már nagyon úgy tűnt, hogy a nyitójátszma nyertes fogadójáték nélkül fog lezajlani. A japán megtörte a jeget, nem sokkal később pedig előnybe került.

A második szett is 7/5-re végződött, de fordulatosabb történések eredményeként. A folytatásban Dimitrov érezhette magát nyeregben. Korán break-előnybe került, még 4/1-re is vezetett, viszont innen is képes volt elveszíteni egy játszmát, ez pedig egyenest a mérkőzésbe is került. Nishikori legnagyobb erénye a meccsen az adogatása volt, ám nemcsak az első, hanem a második szervák mögött is nagy arányban nyerte meg a pontokat (79, illetve 75 százalék).

Karrierje második Brisbane-i döntőjét Jeremy Chardy ellen vívhatja ki. A francia teniszező egy japán házi rangadót akadályozott meg azzal, hogy kiejtette a világranglista 185. helyezettjét, Yasutaka Uchiyamát, aki a selejtezőn keresztül lett főtáblás, ott pedig a 3. kiemelt Kyle Edmundot is legyőzte korábban.

A felső ágon pénteken alakul majd ki elődöntő. Jo-Wilfired Tsonga az ausztrálok fiatal üdvöskéjével, Alex De Minaurral mérkőzik meg, míg az Andy Murrayt búcsúztató Daniil Medvedev (4.) a korábbi bajnok Milos Raonic (5.) ellen száll majd harcba.

A kiemelt kép forrása: twitter.com/josemorgado

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.