Három játszmában dőlt el Fucsovics mérkőzése

A Sydney-ben megrendezésre kerülő ATP 250-s versenyen a hetedik helyen kiemelt magyar teniszező a hazai színekben versenyző szabad kártyás James Duckworth ellen lépett pályára az első fordulóban.

A 26 éves Fucsovics Márton már a harmincötödik helyet foglalja el az aktuális világranglistán, ami karriercsúcs is a számára.  Legutóbb a világelső Novak Djokovic ellen is partiban volt, mai ellenfelét a 238. pozícióban jegyzik, így egyértelműen esélyesként szállt harcba.

A kezdés mégis az ausztrál teniszezőnek sikerült jobban, 2-1-s vezetésénél breakelte Marcit, és ez az előny már kitartott a játszma végéig, amit 33 perc játék után megnyert 6-3 arányban abszolvált. A folytatásban minden úgy történt mint az első szettben, annyi különbséggel hogy most Fucsovics vette el az ausztrál adogatását. A folytatásban mindkét játékos nagyon vigyázott a saját adogatójátékára, újabb break nem született, Marci 1-1-re egalizálta a szettek állását.

A döntő felvonásban Marci újra elhúzott 3-1-re, Duckworth viszont nem adta fel és egyenlíteni tudott (3-3). A 26 éves ausztrál nem tudta hozni a következő adogatójátékát, ami döntőnek bizonyult, Fucsovics innen már nem hibázott, remek szerváinak köszönhetően 1 óra 41 perc játék után 3-6 6-3 6-4 arányban győzött. A legjobb tizenhat között a szintén ausztrál John Milmann várja, aki ellen talán még nehezebb feladata lesz Marcinak, ellenfele súlyos sérülés után tért vissza, ráadásul a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetését okozva búcsúztatta a svájci Roger Federert a US Open-n, és már a világranglista 38. pozícióját foglalja el.

 

 

A kép forrása: sofascore.com

A hozzászólások le vannak zárva.