Aus. Open: Nadal a második körben is magabiztosan nyert
Rafael Nadal már a harmadik fordulóban tudhatja magát az Australian Openen, miután három sima játszmában legyőzte a hazai Matthew Ebdent.
A mérkőzés elején Ebden magabiztosan szervált és 3-3-nál breaklabdái is voltak, ezt követően azonban már nem volt sok köze a mérkőzéshez. Nadal az egész találkozó során remekül helyezte az adogatásait, mindössze tíz pontot veszített az első szerváinál (43/53) és 33 nyerőt ütött.
“Nagyon pozitív győzelem volt ez számomra, elégedett vagyok a játékommal.” – nyilatkozta Nadal a meccs után. “Egy kicsit lassan kezdtem, főleg a fogadásoknál, de az adogatásaim az elejétől fogva rendben voltak. Sikerült megnyernem azt a bizonyos játékot 3-3-nál, azt követően pedig megváltoztak a dolgok. Úgy érzem, jól játszottam.”
A világranglista második helyezettje harmadjára is ausztrál ellenfelet kapott, a hazaiak reménysége, Alex de Minaur jelenti majd a következő akadályt számára. A tavalyi év felfedezettje egy szoros, ötszettes mérkőzésen nyert a selejtezős svájci Laaksonen ellen, és zsinórban harmadszor jutott a harmadik fordulóig Grand Slam tornán.
Nadal és De Minaur eddig egyszer találkozott egymással, tavaly Wimbledonban a spanyol három sima játszmában tudott nyerni.
Australian Open, férfi egyes, második forduló:
Rafael Nadal (2) – Matthew Ebden – 6-3, 6-2, 6-2
Alex de Minaur – Henri Laaksonen – 6-4, 6-2, 6-7, 4-6, 6-3
Kép forrása: ausopen.com / Ben Solomon/Tennis Australia