Mertens pályafutása legnagyobb sikerét aratta Dohában

2019. február 17.
by andF

A kiemelés nélkül szereplő Elise Mertens győzelmével zárult a Qatar Total Open, aki szett- és breakhátrányból fordítva tudta legyőzni az első kiemelt Simona Halepet.

Az első játszma elején két-két alkalommal is el tudták venni egymás adogatójátékát a felek, ezt követően azonban Halep át tudta venni az irányítást, és 3-3-as állást követően zsinórban 18 pontot nyert.

A korábbi világelső 6-3, 2-0-ra vezetett, amikor Mertens összekapta magát. A belga rögtön visszavette a második szett legelején elveszített adogatójátékát, majd egy újabb breakváltást követően előnybe is került és megnyerte a játszmát.

A döntő szett az előzővel ellentétben Mertens breakelőnyével indult, Halepen volt a sor, hogy visszaküzdje magát a mérkőzésbe. Ezt meg is tette, de a végjátékban már nem tudott mit kezdeni ellenfelével, aki az utolsó öt játékból négyet megnyerve 3-6, 6-4, 6-3 arányban lezárta a mérkőzést.

A világranglista egykori 12. helyezettje pályafutása legrangosabb tornagyőzelmét aratta Dohában. A sikerhez vezető úton Halep mellett két másik top10-es játékost is kiejtett Kerber, valamint Kiki Bertens személyében.

WTA Doha, döntő:

Elise Mertens – Simona Halep (1) – 3-6, 6-4, 6-3

Kép forrása: wtatennis.com

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.