Vajon Tsitsipas Federer 100. tornagyőzelmét is megakadályozza?
Roger Federer és Stefanos Tsitsipas került be a Dubai ATP torna döntőjébe. Federer könnyedén, Tsitsipas heroikus csatában harcolta ki a finálét.
Elsőként Stefanos Tsitsipas és Gael Monfils összecsapása következett. Pár héttel ezelőtt a két játékos Szófiában megmérkőzött, ahol kisebb meglepetésre a francia két játszmában legyőzte az akkor friss Australian Open elődöntőst. Ez a mérkőzés is Monfils szájíze szerint kezdődött annak ellenére, hogy Tsitsipas 3-0-val nyitott. Ebben a játszmában Monfils már csak egy játékot bukott el, majd a második játszmában Tsitsipas kettős hibájának köszönhetően break előnybe került 1-1-nél. Ekkor azonban a görög kezdte összeszedni magát és agresszív játékával visszatáncolt a mérkőzésbe. A második játszmát a rövidítés döntötte el, aminek a végén Tsitsipas egy igen nagy vonalbírói hiba által jutott két játszmalabdához, majd kiegyenlített. A döntő játszmában először Monfils szembesült nehézségekkel adogatóként, majd Tsitsipasnak kellett igen kritikus pillanatban négy break labdát hárítania. A két játékos minden megpróbáltatás ellenére jól állta a sarat adogatóként, így a döntés a Tiebreakra maradt. Tsitsipas a rövidítés elején került mini-break előnybe, amit hősiesen védett és nem engedett ki a kezéből. Stefanos Tsitsipas tehát visszavágott Gael Monfilsnak a Szófiában elszenvedett vereségért és zsinórban második tornáján is döntőbe került.
Roger Federer továbbra is 100. tornagyőzelméért hajtott és ebben a következő akadály Borna Coric volt. A svájci, akinek már néhányszor beletört a bicskája az ifjú horvát ellen, ezúttal nagyon magabiztosan robogott a fináléba. Federer az első pillanattól kezdve agresszívan lépett fel Coriccal szemben, ami az első játszmát hamar el is döntötte. A svájci az első szettben pillanatok alatt dupla break előnybe került, és ezt a fórját magabiztos adogatójátékainak köszönhetően, gyorsan szettelőnyre váltotta. A második játszma első játéka pedig egyértelműen meghatározta a győztes kilétét, hiszen Federer az igazán szoros játékokból is sokkal jobban jött ki ezen a mérkőzésen. A break előny tudatában egyre nyugodtabban teniszezhetett, Coricon pedig 4-2-es hátránynál látszott némileg a tanácstalanság, amikor a szetten belül másodszor is elvesztette az adogatását. Federer, aki egész mérkőzésen hibátlan volt adogatásai mögött, utolsó szerva játékát semmire hozva besöpörte a győzelmet. A 37 éves teniszező 1 óra 8 perc alatt jutott a fináléba, pályafutása 100. tornagyőzelme egy lépésre tőle.
Ma tehát kiderül, hogy Stefanos Tsitsipas neve kerül fel először a trófeára, vagy a 100. tornagyőzelméért küzdő Roger Federer nyolcadszor hódítja el a győztesnek járó serleget.
Elődöntők eredményei:
Stefanos Tsitsipas ( 5 )-Gael Monfils 4/6 7/6(4) 7/6(4)
Roger Federer(2)-Borna Coric(6) 6/2 6/2
Kiemelt kép forrása: atptour.com