Teniszvilag.com - hírek, érdekességek a tenisz világából

Alexander Zverev ezúttal is hamar csomagolt Indian Wellsben!

Nem kellett sokat várni az újabb meglepetésre Indian Wellsben! Alexander Zverev két sima szettben búcsúzott, Dominic Thiem magabiztosan jutott a nyolcaddöntőbe.

Egyelőre úgy tűnik nem lesz kedvenc helyszíne Alexander Zverevnek Indian Wells. A német játékos tavaly a portugál Joao Sousa ellen veszítette el rögtön első mérkőzését, most pedig honfitársa, Jan-Lennard Struff ellen szenvedett meglepően csúfos vereséget ideje korán. Az első játszmában kezdetben mind a két játékosnak lehetősége adódott a breakre, 3-2-es hátrányban Zverev saját magának köszönhette, hogy elvesztette az adogatását. Struff végül egy break labdákkal is tarkított játékkal 6-3-al szettelőnybe került. A folytatásban a tavalyi világbajnok nem igazán tudott magára találni, Struff tenyereseivel rendre irányítani tudta a pontokat. A második felvonásban is hamar jött az újabb break, majd pedig 3-1-nél következő,  5-1-nél pedig a játszmán belüli harmadik Struff részéről, amivel lezárta a találkozót. Struff a következő körben Dubai után ismét megmérkőzik a kanadai Milos Raonic-csal.

Ez nem Zverev napja volt
Kép forrása: youtube.com

A hetedik helyen kiemelt osztrák Dominic Thiemnek nem sikerült nehézre második mérkőzése, pedig a francia Gilles Simon nem tartozik éppen a legkellemesebb ellenfelek közé. Thiem az első játszma korai szakaszban került break előnybe, 4-2-nél pedig ismét elvette ellenfele adogatását, és már kezében érezhette a szettet. Simon ekkor még szépíteni tudott, de nem sokra ment vele, a következő játékban ismét elveszítette a saját adogatását. A második játszma ennél is simábban alakult, Simon még 0-1-nél hozta az adogatását, de több játékot már nem tudott nyerni az osztrákkal szemben. Thiem meggyőző teljesítménnyel jutott be a nyolcaddöntőbe, ahol a horvát Ivo Karlovic vár rá.

Thiem könnyedén jutott be a legjobb 16 közé
Kép forrása: atptour.com

A mai napon folytatja félbeszakított mérkőzését Novak Djokovic a német Philipp Kohlschreiber ellen. Az esti órákban pályára lép Rafael Nadal, aki az argentin Diego Schwartzmannal mérkőzik meg, éjszaka pedig összecsap Roger Federer és Stan Wawrinka. Mellettük még izgalmas mérkőzésnek ígérkezik Marin Cilic és Denis Shapovalov csörtéje.

A harmadik forduló eredményei: 

Gael Monfils ( 18 )-Albert Ramos-Vinolas 6/0 6/3

Ivo Karlovic-Pranjesh Gunneswaran 6/3 7/6(3)

Dominic Thiem ( 7 )-Gilles Simon ( 27 )  6/3 6/1

Jan-Lennard Struff-Alexander Zverev(3) 6/3 6/1

Milos Raonic ( 13 )-Marcos Giron 4/6 6/4 6/4

Yoshihito Nishioka-Felix Auger-Aliassime 6/7(2) 6/4 7/6(5)

Miomir Kecmanovic-Laslo Djere 6/2 7/6(3)

Kiemelt kép forrása: bnpparibasiopen.com