Egy fordulóra az örökrangadótól
Roger Federer és Rafael Nadal is ott tudhatja magát a legjobb 8 között Indian Wellsben. Ha soron következő meccsüket megnyerik, egymás ellen mérkőzhetnek meg a döntőbe jutásért.

Még mindig nem találják a rést Nadal pajzsán
Kép forrása: livetennis.com
Továbbra sem görbül egy haja szála sem sem Rafael Nadalnak (2.) sem Roger Federernek (4.) a szezon első Masters-tornáján a kaliforniai Indian Wellsben, kemény pályán. A két klasszis továbbra is magabiztosan teljesít ezen a héten, s már negyeddöntő mezőnyében tudhatják magukat. A nyolc között való szereplést előbb a Salakkirály harcolta ki, mégpedig a selejtezőből érkező Filip Krajinovic ellen. A szerb teniszező másfél éve a Párizsban rendezendő Mastersen még a döntőig jutott, manapság pedig csak a selejtezőn keresztül tudja egyáltalán elérni a főtáblát egy ilyen kaliberű versenyen. Az utóbbi napokban azonban ismét magára talált, a hét folyamán kiejtette David Goffint (20.) és Daniil Medvedevet (14.) is, de a korábbi háromszoros bajnok spanyol már nagy falatnak bizonyult. Nadal korábbi ellenfeleihez képest annyit viszont már el tudott érni, hogy elvegye egyszer a korábbi világelső szerváját, noha ez sem befolyásolta lényegében a mérkőzést, melynek végeredménye 6/3 6/4 lett.
Nadal a negyeddöntőben az orosz Karen Khachanovval (12.) találkozik, aki a 2012-es döntőst, a hazai közönség előtt játszó John Isnert (8.) búcsúztatta 6/4 7/6(1)-tal. Legutóbb a tavalyi US Open harmadik fordulójában mérkőztek meg egymás ellen, s akkor bizony az ifjú moszkvai teniszező igencsak megnehezítette a 17-szeres Grand Slam-győztes dolgát, hiszen egy 4 óra 25 perces csatát vívott meg ellene, melynek első szakaszában még bizony a dupla-szett-előnyért is adogathatott. A Párizs Masters címvédőjének így van miben reménykednie.

2014 óta minden évben, mikor Federer elindul Indian Wellsben, minimum a negyeddöntőig jut.
Kép forrása: express.co.uk
S bizony már csak egyetlen egy forduló választ el minket attól, hogy újabb fejezetéhez érkezzen a tenisz legnépszerűbb párharca. Hiszen Nadalhoz hasonlóan a korábbi ötszörös bajnok Roger Federer is nagyon magabiztos teljesítményt nyújt a héten. A svájci Grand Slam-rekorder ugyanúgy szettveszteség nélkül, stabil szervajátékkal menetel, ebben pedig magyar idő szerint az éjszaka folyamán a brit Kyle Edmund (22.) sem tudta megakadályozni. A britek első számú teniszezője ellen 1 óra 4 perc is elegendő volt a győzelem (6/1 6/4) eléréséhez. Lehetett volna azonban kicsit hosszabb és nehezebb is ez a mérkőzés a friss 100-szoros tornagyőztes számára, de Edmund által kiharcolt hét break-labdából hetet hárítani tudott, miközben jobban is tudott fogadni szigetországi vetélytársánál. Federernek a lengyel Hubert Hurkaczot kell legyőznie “a tenisz el Classicójához”. A 22 éves teniszező Kei Nishikori (6.) után a kanadai tehetség, Denis Shapovalov (24.) skalpját is begyűjtötte (6/7(3) 6/2 6/3), így a Dubai-i 500-as után egy eggyel magasabb rangú versenyen is bejutott a legjobb 8 közé.
Szerb meglepetés-ember a felső ágon

Miomir Kecmanovic profi karrierje még két éve sincs, hogy tart, de már most leendő top 100-asnak mondhatja magát.
Kép forrása: sports.yahoo.com
Novak Djokovic korai kiesése és a többi váratlan eredmény közepette érdekessé vált a felső ág mezőnye. Az itt állva maradt versenyzők közül ha nem is mindenki élete lehetősége előtt áll, de akkora sansz előtt, amekkora nem biztos hogy fog még egy adódni a közeljövőben. A világelső 19 éves honfitársának, Miomir Kecmanovic-nak azonban ez a hét az eddigi leggyümölcsözőbb. A mindössze második profi szezonját taposó szerb fiatalember szerencsés vesztesként jutott fel a főtáblára a selejtezőből, Fortuna pedig a “nagy színpadon” sem hagyta eddig cserben. Az ágán az idei remekelők közül Stefanos Tsitsipas és Roberto Bautista-Agut is ideje korán kiesett és a kiemeltek közül csak a szintén szerb színekben versenyzőt, Györe Lászlót (30.) kellett legyőznie. A negyeddöntőért pedig most elég volt egy szettet lejátszania Yoshihito Nishioka ellen, a japán ugyanis miután 6/4-re elveszítette a meccset, feladta azt. Kecmanovic ellenfele a 2016-os döntős, Milos Raonic (13.) lesz, aki Alexander Zverev korábbi kiejtőjét, Jan-Lennard Struffot győzte le 6/4 6/3-ra.
Kimondottan szórakoztatónak ígérkezik Dominic Thiem (7.) és Gael Monfils (18.) összecsapása a legfelső negyedben. Az dinamikusan játszó osztrák és a francia showman is egyaránt magabiztos ezen a héten, egy ellenfele sem tudott még tőlük szettet elvenni, ahogyan a veterán horvát szervagép, Ivo Karlovic sem Thiem ellen (6/4 6/3), illetve Djokovic kiejtője, Philipp Kohlschreiber sem Monfils ellen (6/0 6/2). A francia remeklése az, ami igazán szembeötlő, új edzője, Liam Smith “gatyába rázta” a bohókás teniszezőt, akibe így relatíve jóval nagyobb versenyszellem szorult mint úgy általában. Monfils sokadik reneszánszának köszönhetően idén már behúzta a rotterdami 500-ast, Dubai-ban pedig az elődöntőig jutott. Fel kell majd készülnie rendesen Thiemnek.
A csütörtöki program során csak a felső ági negyeddöntőket rendezik meg, Federer és Nadal egy napot pihen, pénteken lépnek legközelebb pályára.
A kiemelt kép forrása: philstar.com