Andreescu jött, látott és győzött Indian Wells-ben
Bianca Andreescu győzelmével zárult az indian wells-i női torna, a 18 esztendős kanadai három játszmában múlta felül a döntőben a wimbledoni címvédő Angelique Kerbert.
Tündérmesébe illő két hetet tudhat maga mögött a szabad kártyával induló Andreescu, aki először szerepelt Indian Wells főtábláján, és úgy általában Premier Mandatory kategóriájú versenyen. A világranglista 60. helyén álló teniszező négy kiemeltet is búcsúztatott a döntő felé vezető útján, Cibulkova (32), Wang (16) és Muguruza (20) még csak játszmát sem tudott nyerni ellene, a hatodik kiemelt Svitolinát döntő játszmában búcsúztatta.
A fináléban is egy kiemelt teniszező volt az ellenfele Kerber személyében, akit a Svitolina elleni elődöntőhöz hasonlóan három játszmában tudott felülmúlni, ráadásul úgy, hogy a döntő szettben breakhátrányból küzdötte vissza magát a mérkőzésbe. A két órán és 18 percen át tartó találkozó végeredménye 6-4, 3-6, 6-4 lett, Andreescu pályafutása első WTA tornagyőzelmét szerezte meg.
Andreescu a jelenlegi világelső Osaka nyomdokaiba lépett, aki tavaly szintén karrierje első tornagyőzelmét ünnepelhette Indian Wells-ben. Serena Williams (1999), Kim Clijsters (2005) és Naomi Osaka (2018) után ő lett a torna történetének negyedik olyan játékosa, aki nem kiemeltként hódította el a trófeát. A kanadai nevéhez egy egyéni rekord is fűződik, ő lett az első olyan játékos, aki szabad kártyával indulva jutott be a döntőbe.
Győzelmének köszönhetően Andreescu a 24. helyre ugrott a világranglistán, ami azért is elképesztően nagy teljesítmény, mert a szezont még a top150-en kívülről kezdte. Az elveszített finálé ellenére Kerber is javított a helyezésén, a nyolcadikról a negyedikre lépett elő.
WTA Indian Wells, női döntő:
Bianca Andreescu (WC) – Angelique Kerber (8) – 6-4, 3-6, 6-4
Kép forrása: wtatennis.com