A Miami ezres páros döntő

Bob és Mike Bryan a szombati döntő során egyértelművé tették, visszatértek a csúcsra formájukat, játékerejüket illetően. Az ellenfél egy unikális páros: a holland Wesley Koolhof és Stefanos Tsitsipas alkotta duó volt, az amerikaiak 7-5, 7-6(6) arányban múlták felül őket.

A Bryan fivérek a második szett tie break-jében négy szettlabdát hárítva nyerték meg a döntőt, melynek során számos olyan extatikus labdamenetet élhetett át a néző, mint ez itt:

Az amerikaiak 39. ATP Masters 1000 címüket és egyúttal 118. tornagyőzelmüket aratták ezzel. Bob januárban tért vissza a pályákra, miután 8 hónapot kihagyott a csípősérülése miatt, melynek következtében a múlt év augusztusában eredményes csípőprotézis műtéten ment keresztül. Az első tornájukat idén a Delray Beach Openen nyerték.

Bob sok nehézségen ment keresztül. Ahhoz, hogy visszaszerezzük teljes harckészségünket, és nyerhessünk itt, szülővárosunkban, elképesztő baráti és családi támogatást kaptunk.” – mondta Mike. „Ez egy nagyon különleges esemény számunkra, a címvédés csodálatos.

„Az orvos nyolc hónapja műtött, és nem voltam biztos benne, hogy vissza tudok térni a teniszpályákra” – mondta Bob. „Ennek a címnek a megnyerése álomszerű, és biztosan nem tűnt lehetségesnek nyolc hónappal ezelőtt. Ez hatalmas számunkra”

Egy összefoglaló:

Érdekessége a meccsnek Tsitsipas székbíró felé intézett kirohanása. A görög bepipulását egy valóban kérdéses székbírói döntés generálta. Egy már lejátszott pont után Bryan-ék kikérték a sólyomszemet az ellenfél adogatására. Tsitsipas bedurrant a véleménye szerint szabályellenesen késői challange kikérés bírói kiszolgálása miatt és számonkérte a bírón a pozitív diszkriminációt, példának felhozva az általa vélelmezett Federer személyével kapcsolatos kivételezéseket is.

Íme az eset:

Ha figyelmesebben nézzük, látszik, hogy Bryanék már az adogatás után tétován ugyan, de megkérdőjelezik az adogatás jóságát, de ezt Tsitsipas sem és a bíró sem feltétlenül láthatta. Az egész esetből talán a Federerrel szembeni bírói kivételezés emlegetése az igazán fals momentum.

képforrás: atptour.com