Egy ’ütős’ poszt – 1. rész

2019. április 6.
by Írókéz

Sziasztok! Köszönöm mindenkinek, aki szavazott a bloggal kapcsolatban! Több, mint 130-an szavaztatok úgy, hogy szeretnétek, ha elindítanám, és csak 4-en voksoltak ellene, ami sokkal jobb eredmény, mint amit vártam, úgyhogy ezennel belevágok.

Ez a blog olyan tartalmak közlésére jött létre, amelyek vagy túl szakmaiak (és ezáltal csak egy szűkebb réteget érdekelhetnek) ahhoz, hogy a teniszvilag.com főoldali cikkei között szerepeljenek, vagy túl szubjektívek, esetleg nem PC-kompatibilisek, és emiatt szintén nem oda valók. Próbálom legjobb tudásom szerint, minél lelkiismeretesebben körüljárni az adott témákat. Jó olvasást kívánok hozzá, hozzászólni , vitázni szabad, sőt, kifejezetten kérem, hogy adjatok visszajelzést. A blog stílusa és tartalma a Ti igényeiteket is figyelembe véve fog alakulni.


Indulásként egy olyan témáról írok, amellyel játékosként, edzőként, húrozóként, és lelkes érdeklődőként is rengeteget foglalkoztam. Azért esett az ütőkre a választásom, mert tudomásom szerint közületek is sokan teniszeznek (vagy ezután kapnak majd kedvet hozzá), néhányan még csapatbajnokságban is játszanak, tehát sokakat érint, másrészt nem nagyon láttam még a neten olyan magyar nyelvű anyagot, amely átfogó képet adna erről a fontos témáról. Remélem, sok újdonsággal tudok szolgálni.

Miközben anyagot gyűjtöttem, rájöttem, olyan hatalmas és szerteágazó a téma, hogy több részre kell szétbontanom. Így az első részben egy rövid történeti áttekintés után az ütők anyagával, valamint a profik által használt ütőkkel foglalkozom, a második részben bemutatom a teniszütők gyártását, tulajdonságait, egyszersmind az ütőválasztáshoz is tanácsot adok, a harmadik részben pedig bemutatom a rakettek fizikáját, lengéstani jellemzőit és rezgéseit.

Amikor a tenisz fejlődéséről beszélünk, akkor tulajdonképpen a sportszerek – először az ütők, majd az ütők és húrok – fejlődéséről beszélünk. A tenisz technikája azért változott, a játékosok az új ütéstechnikának köszönhető nagyobb gyorsításokat és pörgetéseket azért tudták elérni, mert az ütők, majd a húrok robbanásszerű fejlődése ezt lehetővé tette. Kezdetben ugye, jó sokáig faütőkkel játszottak, amelyeken eleinte még bőr markolat sem volt. A hagyományos faütők nagyon nehezek, 370-410 grammosak voltak a húrozás nélkül, míg a ma kapható legnehezebb ütő 340 g. Az ütők feje is nagyon pici, 70-80 négyzethüvelyk volt, szemben a ma használatos, 90-120 négyzethüvelykes rakettekkel. Ezekkel az ütőkkel képtelenség lett volna a ma megszokott gyors tempójú, sok pörgetéssel járó játékot játszani.

Jimmy Connors és a legendás Wilson T2000
Kép forrása: steemitimages.com

A múlt század ötvenes éveiben kezdtek el más anyagú ütőkkel kísérletezni. Ezen próbálkozások közül, a teljesség igénye nélkül, csak két ikonikus ütőt szeretnék megemlíteni. Az egyik a Lacoste legendás alumínium ütője, amelynek terveit René Lacoste 1953-ban készítette, de később a Wilson megvásárolta (vagy lekoppintotta?), és T2000 néven forgalmazta, 67 négyzetinches(!) fejmérettel. A T2000-es modell ekkor még nem volt mimetikus polyaloid, nem is volt folyékony, viszont Jimmy Connors vele nyerte meg Wimbledont, 1974-ben, de még 1982-ben is.

Ez nem az a T2000-es
Forrás: terminator.fandom.com

A másik a híres szendvicsütő, a Head fejlesztése. Howard Head a műanyagból készült ütő két oldalára ütő alakú fémlapokat ragasztott. Ez a technológia aztán kiment a divatból, de Arthur Ashe egyetlen wimbledoni győzelmét ezzel a találmánnyal aratta, 1975-ben, éppen Connorst verve a döntőben. Gyerekkoromban játszottam mindkét modellel. A T2000-esnek olyan kicsi volt a sweet spotja (hasznos találati felülete), hogy az istennek se akart engedelmeskedni (úgyhogy hasta la vista, baby), A Headről meg leváltak a fémlapok, amelyeket házilag visszaragasztottam, de részben elengedte a ragasztás, és emiatt minden ütésnél kegyetlenül zörgött. A klubban mellettem teniszezők a hangra először mindig riadtan átnéztek hozzánk, azt hitték, a Bádogember játszik a szomszéd pályán. Bár az ilyen jelenetek marha kellemetlenek voltak, ennek ellenére szerettem az ütőt, mert ez a rohadtul idegesítő zörgés az ellenfelemet még jobban zavarta.

Arthur Ashe a szendvicsütőt reklámozza:

Ha egyetlen pillanatot kellene kiválasztanotok, amelyik a legfontosabb, mindent meghatározó volt a tenisz történetében, szerintetek melyik lenne az? 1938, amikor Don Budge elsőként megcsinálta a naptári Grand Slamet? Vagy 2008, amikor Federer és Nadal a wimbledoni centerpályán minden idők legjobb mérkőzését játszotta?

Szerintem 1980. .. Ja persze, Borg és McEnroe akkor játszotta a legendás wimbledoni döntőt, amelyből még film is készült!

Nem, nem azért. Történt valami sokkal fontosabb a színfalak mögött, amelynek köszönhetően a tenisz alapvetően, és visszavonhatatlanul megváltozott, és elindult beteljesíteni sorsát, hogy a világ egyik legnépszerűbb sportja legyen, hogy Federerek és Nadalok jelenhessenek meg, akik a tenisz népszerűségét soha nem látott magasságokba emelik. Ebben az évben fejlesztette ki a Dunlop a világ első, szénszálakkal erősített műanyag ütőjét, a Max200G-t. Akkor ez nem tűnt ennyire meghatározó eseménynek, a játékosok nem bíztak az új technológiában, az ütő túl nehéz, a feje pedig túl nagy volt (85 négyzethüvelyk, ugye, hogy ma már megmosolyogjuk?), mindenki ragaszkodott a világ legjobb faütőjéhez, a Dunlop Maxply- hoz, egy arisztokratikus sport fensőbbséget reprezentáló ütőjéhez. Ki is lehetett volna más, aki már csak azért is megdicséri a műanyagot, mint John McEnroe, a laza és lázadó amerikai zseni, a Szuper Fenegyerek?  (Mr McEnroe, a salakot, vagy a füvet szereti jobban? Nem tudom, salakot még nem szívtam) McEnroe kipróbálta, és azt mondta, szerinte az ütő abszolúte versenyképes lehetne, csak túl nehéz. A Dunlop ezek után nejlonnal kombinálta az ütő anyagát, és megszületett a legenda, amellyel John McEnroe és Steffi Graf is számtalan Grand Slam bajnoki címet szerzett. De még ennél is fontosabb volt, hogy minden gyártó grafittal kombinált, egyre nagyobb fejű ütőket kezdett el fejleszteni, és ez a folyamat oda vezetett, hogy a tenisz technikája, taktikája, a játék jellege és sebessége alapvetően megváltozott. Tessék csak megnézni az 1982-es wimbledoni döntőt az isteni Johnnie Mac és Jimmy Connors között, majd az alig 13 évvel későbbi Muster-Chang  Roland Garros döntőt. Van különbség az ütéstechnikában és sebességben? Van, és nem is kicsi.

Az ütő, amely megváltoztatta a teniszt: Dunlop Max200G
Kép forrása: picswe.com

Ami a Dunlop Max200G-t illeti, egyszer azt is kipróbáltam. Ez az ütő annyira kuriózum volt akkoriban, hogy nálunk csak az egyesületi elnök fiának volt ilyen. Kölcsönkértem, és persze teljesen el voltam halva, milyen igazságtalan az élet, hogy vannak, akik ilyen csodával játszanak. Bosszúból, amiért neki ez megadatott, nekem pedig nem, egy edzőmeccsen jól megvertem szanaszét deformálódott, „Argon” márkájú fémütőmmel (amit mellesleg az apja jóvoltából az egyesülettől kaptam). A srác végül nem maradt meg a versenyteniszben (nem emiatt), más utat választott, zseniális filmrendező lett. Látod, @Ekstone, én is voltam NextGenny, de már azelőtt elkallódtam, hogy elértem volna bármit is!

Ami a lényeg, a gyártók ettől kezdve egyre újabb és újabb anyagokat kezdtek el alkalmazni a grafit mellett (kevlar, titán stb), és az ütők feje is egyre nagyobb lett, aminek következtében ugrásszerűen megnőtt a játékosok ütőereje. A folyamat megállíthatatlan, és napjainkban is tart. Most a legnépszerűbb kiegészítő anyag a grafén, amely egy egy atomnyi vastagságú, tehát gyakorlatilag kétdimenziós grafitréteg, 200-szor erősebb az acélnál, és tetszőlegesen kombinálható bármely műanyaggal. Ez azért jelent nagy fejlődést, mert az ütő kritikus részeit, amelyek középen, a villa környékén helyezkednek el, könnyű anyaggal tudják megerősíteni, ennek következtében az ütő súlyát adó anyagokat a nyélbe és a fejbe tudják áttenni, ami lengéstani és rezgési szempontból sokkal előnyösebb. Erről majd a következő posztban részletesen írok.

Az eddig leírtak alapján is látható, hogy egy modern kialakítású, gyönyörű teniszütő a 21. századi sportszergyártás remeke, egy igazi mérnöki csoda, és mi könnyedén hozzájuthatunk. Nem kell mást tennünk, csak befáradnunk egy szaküzletbe, megvásárolhatjuk Nadal, vagy Djokovic ütőjét. Vagy mégsem azt?

Nos, az a helyzet, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható ütők nem azonosak a nagy sztárok által használt sportszerekkel. Erre persze a figyelmes teniszkedvelő magától is rájön, amikor például olyan megmosolyogtató híreket hall, mely szerint Juan Martin del Potro egyszer úgy vágott neki az Australian Opennek, hogy csak két ütője volt, a Wilson ugyanis nem gyártott neki többet az általa használt típusból. Hiszen a jó Juan bemehetett volna a boltba, és vehetett volna magának abból a modellből, még lehetett kapni – csak az a bolti ütő egy egészen másfajta szerkezet volt.

Minden nagy gyártónak van egy speciális részlege, amit Pro Roomnak hívnak. Ezek a szakemberek felelnek azért, hogy a profik ütőit megfelelő módon elkészítsék, rendkívüli precizitással.  A kereskedelmi forgalomban kapható ütők 245 és 360g közötti súllyal rendelkeznek felhúrozva. A profik viszont nehéz ütőkkel játszanak, ráadásul ezek az ütők más, drágább, rugalmasabb, minőségibb anyagból készülnek. Ezek az úgynevezett pro stock ütők, amelyeknek nem nevük, hanem kódjuk van. Ezek a rakettek jelentik az alapot, amit a Pro Room szakemberei személyre szabnak. A pro stock ütők nagyon könnyűek, 290g körüliek. A specifikáció során az ütő fejére ólomszalagokat ragasztanak, a nyelébe pedig szilikont nyomnak, úgy, hogy a súlypont a megfelelő helyre kerüljön. Ezután a markolatot is teljesen személyre szabják, az adott játékos speciális  igényeinek megfelelően. Ivo Karlovicnak például olyan nagy a keze, hogy a legnagyobb gyári grip is kicsi neki. A megfelelő markolat kialakításához ultrakönnyű poliuretán habot használtak, hogy az ütő eredeti súlypontja ne tolódjon el. Általában bőrgripet tesznek a nyélre, de mivel ez egy idő után elvékonyodik, van, aki formatartó műanyag gripet használ.

Andy Murray pt57a-ja
Kép forrása: stringforum.net

Egy játékosnak általában 16, tökéletesen egyforma ütőt készítenek, az általa előzetesen megadott súllyal, súlyponttal és grippel, majd lefestik, annak megfelelően, hogy a gyártó melyik modelljére van leszerződve a játékos. Bizony, ez azt jelenti, hogy alkalomadtán a kereskedelmi forgalomban kapható különböző modelleknek megfelelő festésű ütők valójában ugyanazt az ütőt rejtik, persze eltérő súllyal, súlyponttal és grippel. A Headnél például az egyik legnépszerűbb pro stock ütő a PT57a, amely egy ősrégi típus, a Pro Tour 630 megfelelője. Ezzel játszik Andy Murray, Marin Cilic és Tomas Berdych is, pedig elvileg Radical, Prestige és Instinct modelleknek megfelelő a festés.

Volt egy még régebbi, még népszerűbb típus, a Prestige Classic 600, amellyel Goran Ivanisevic és és Marat Safin is játszott. Ebben az ütőben erősítő szálként twaron volt, amit például a golyóálló mellényekben is használnak. Ez az anyag egészen különleges kontrollt és erőt biztosított az ütőnek. A játékosok ragaszkodtak volna az ennek megfelelő pro stock ütőhöz, azonban a twaron annyira drága, hogy a Head leállt a gyártásával, ennek a terméknek az utódja lett a PT57a. A pro stock ütőket a hirdetési oldalakon 80 és 250 ezer Ft közötti áron kínálják.

A különbség a pro stock és a gyári ütő között

A nagy gyártók közül egyedül a Yonex választott más utat. A japán cég nem tesz különbséget a kereskedelmi és a pro stock ütők között, tehát a boltban valóban Stan Wawrinka és Nick Kyrgios ütőjét vehetjük meg, persze más súllyal és balansszal. A másik kivétel, amikor a forgalomban kapható ütő megegyezik a profival, Roger Federer híres fekete Pro Staff RF97 Autograph-ja, amelynek kifejlesztésében maga a Maestro is részt vett.

Nem csak a gyári Pro Room részlegek, hanem külsős cégek is foglalkoznak ütők és húrok személyre szabásával. Ezek közül a leghíresebb a Priority1, amelynek arany kategóriás ügyfelei között található többek között Roger Federer, Novak Djokovic, Andy Murray és Stan Wawrinka is. Évi körülbelül 50.000 dollárért  a Priority 1 szakemberei  a játékos összes ütőjét egyénre szabják, és minden Grand Slam, valamint Masters versenyen behúrozzák. Minden további versenyen való szolgáltatás további tízezrekbe kerül. A pletykák szerint Roger Federer  ütőihez kizárólag Ron Yu, és a cégtulajdonos Nate Ferguson érhet hozzá.

Djokovic ütőjén jól látható a szürke színű ólom szalag
Kép forrása: thespec.com

Biztosan érdekel benneteket, vajon hány grammra vannak felsúlyozva kedvenceitek sportszerei. Nos, Federer  364, Nadal és Djokovic 360, Fucsovics 330 grammos ütővel játszik, ebből a húr súlya 15-20g. Ezen a képen jól megfigyelhetőek Novak Djokovic ütőjén a felhelyezett, szürke színű ólomszalagok. 3cm szalag 1g súlyú.

A következő részben bemutatom, hogyan készül egy teniszütő, mik a legfontosabb tulajdonságai, és az ütőválasztáshoz is tanácsot adok.

Kiemelt kép forrása: gettyimages.com