Djokovic és Federer is a pályán – Madrid Open kibeszélő, 3. nap

Jó szokásunkhoz híven természetesen Madridból is jelentkezünk napi kibeszélővel. A kibeszélőkben felvezetjük számotokra a napot, a kommentmezőben pedig lehetőségetek van megvitatni a nap meccseit, szurkolni kedvenceiteknek vagy akár kötetlenül is beszélgethettek. 

 Tegnap megvicceltek minket a Madrid Open szervezői, hiszen a kibeszélő megírását (és időzítését) követően módosították a programot, így pont a címadó meccsekre nem került sor. Ennyi baj legyen, cserébe a mai napon feszített programot élvezhettek a világelsővel, Marcival és Federerrel.

A Manolo Santanán Djokovic kezdi a napot 13:30-kor, ahol a Dimitrovot búcsúztató Fritz lesz az ellenfele. Tavaly Monte-Carlóban találkoztak, akkor 2 játszmában Djokovic nyert.
A centerpálya további programjában tekinthetitek meg David Ferrer küzdelmét Roberto Bautista-Agut ellen, ezt követően az esti programban pedig Roger Federer lép újra salakra, az ő ellenfele Richard Gasquet lesz.

Az Arantxa Sanchez programja sem gyenge, itt Wawrinka kezd Herbert ellen, majd a női meccseket követően Coric – Pouille és Opelka – Thiem meccseket rendeznek. Nem lesz könnyű dolga az osztráknak, ezen a magaslaton Opelka szervái csak úgy süvítenek, Pablo Carreno-Busta tudna erről bővebben mesélni.

Marci meccsét Goffin ellen a hármas pályán rendezik meg. Tavaly a Davis Kupában találkoztak, akkor 3-1-re a belga nyert.

A nap teljes programja

12:00 Alex de Minaur – Hubert Hurkacz
12:00 David Goffin – Fucsovics Márton
12:00 Guido Pella – Daniil Medvedev
12:00 Stan Wawrinka – Pierre-Hugues Herbert
13:30 Novak Djokovic – Taylor Fritz
13:30 Fabio Fognini – Kyle Edmund
13:30 Adrian Mannarino – Joao Sousa
13:30 Diego Schwartzman – Marco Cecchinato
13:30 Gilles Simon – Hugo Dellien
15:00 Jeremy Chardy – Albert Ramos Vinolas
15:00 Marin Cilic – Jan-Lennard Struff
16:00 David Ferrer – Roberto Bautista-Agut
16:30 John Millman – Steve Johnson
17:30 Borna Coric – Lucas Pouille
19:00 Reilly Opelka – Dominic Thiem
20:00 Roger Federer – Richard Gasquet

Kiemelt kép forrása: www.perfect-tennis.com