Andiamo! Rómában folytatódik a salakszezon

Madrid után a megszokottnak megfelelően Róma a következő állomása az ATP Tournak. A Foro Italicón már a főtábla is elkészült.

A mezőny természetesen Masters-tornához méltó, mindenki ott lesz, aki számít. Még Roger Federer is, akinek háromévnyi távollét után igencsak megjött a kedve a salakhoz és ezen a héten jelentette be, hogy a tervezettekkel ellentétben az Örök Városban is tiszteletét teszi majd. Az urak között közel 6 millió Eurót fognak szétosztani, ezért nem csak a Roland Garrosra való minél jobb felkészülés nyújthat majd motivációt.

Felső ág

Világelsőként Novak Djokovic (1.) található a főtábla tetején. A korábbi többszörös bajnok szerb nem a legkellemesebb sorsolást kapta. Első ellenfele Pablo Carreno Busta vagy Denis Shapovalov lesz, egy körrel később pedig két olyan teniszezővel is szembe kerülhet, akik az elmúlt egy év alatt váratlanul legyőzték: az egyik az olasz Marco Cecchinato (16.), aki még a tavalyi Roland Garros negyeddöntőjében verte meg, a másik pedig a rutinos német, Philipp Kohlschreiber, tőle még idén Indian Wellsben szenvedett kétszettes vereséget, illetve aratott felette nehezen kiharcolt győzelmet Monte Carlóban. A negyeddöntő sem ígérkezik kellemesnek. Olyanok lehetnek ott az ellenfelei, ha eljut, mint Monte Carlói legyőzője, Daniil Medvedev (12.), Stan Wawrinka, vagy éppen a visszatérő Juan Martin Del Potro (7.). “Nole” lelki szemei előtt egyelőre azonban biztos csak a Madridi döntő van, amit Stefanos Tsitsipas-szal vív majd vasárnap 18:30-tól.

Monte Carlo után Rómában is lehet egy Djokovic – Medvedev negyeddöntő.
Kép forrása: tennis.com

A második negyed tele lehet meglepetéssel. Ugyan ide a tavalyi döntős és tavalyelőtti bajnok Alexnader Zverev (4.) került, de a fiatal német korántsem örvend jó formának, így a Matteo Berrettini – Lucas Pouille meccs nyertese is dörzsölheti a tenyerét. Zverev esetleges helyére Diego Schwartzman és Gael Monfils (15.) pályázhat leginkább. A negyed másik ágán sem egyértelműbb a helyzet. Itt Kei Nishikori (6.), Marin Cilic (9.) és Grigor Dimitrov képviseli a “szebb napokat is megéltek” táborát.

Érdekesnek ígérkező meccsek az első körben: Carreno Busta – Shapovalov, Medvedev – Kyrgios, Goffin – Wawrinka

Alsó ág

Esély van Rómában is egy Djokovic – Tsitsipas döntő kialakulására, ugyanis a görögök 20 esztendős üdvöskéje a szezon harmadik salakos Mastersén is az alsó ágra került. Stefanos Tsitsipas (8.) első nehezebb ellenfele a legjobb 16 között érkezhet, ő rögtön az idei Monte Carlói bajnok, Fabio Fognini (10.) lehet. A bohém olasz végig élvezni fogja majd a hazai közönség támogatását, ami előhozhatja Flavia Pennetta férjéből azt a csodálatos teniszt, amivel a sors őt megáldotta. Egy Titsipas – Fognini meccs nem ígérkezne rossznak, az esetleges összecsapás nyertese számára pedig a folytatás is parádés lehet, ha Roger Federer (3.) ezúttal is beverekszi magát a nyolc közé. A svájci legenda a Tiafoe – Sousa mérkőzés nyertese ellen kezd, továbbjutás esetén pedig a nyolcaddöntőben előre láthatólag Borna Coric-csal (13.) vagy a kanadai tini-tehetséggel, Felix Auger-Alliasimme-mel találkozhat.

Parádés az alsó ág!

Hogy mekkora dömping lehet az idei torna, nem is bizonyítja jobban, mint az, hogy a Roland Garros két tavalyi döntőse, a jelenlegi mezőny két legjobb salak-specialistája egy negyedbe került. Rafael Nadalról (2.) és Dominic Thiem-ről (5.) van szó. A címvédővel négy éve történt meg legutóbb, hogy az olasz fővárosba tornagyőzelem nélkül érkezzen meg. Első ellenfele biztosan francia lesz: Jeremy Chardy vagy Richard Gasquet. Fucsovics Márton közel volt Nadalhoz a főtáblán, de sajnos kikapott a magyar teniszező vasárnap Nikoloz Basilashvili (14.) ellen (6/1 7/6(2)). A 11-szeres Garros-bajnokkal azonban így is megmérkőzhet egy “magyar ajkú” teniszező, Györe László. A szerb színekben versenyző zentai játszhat a grúz ellen a nyolcaddöntőért, ehhez a kazah Kukushkint kell megvernie előbb. Thiem-mel már nem volt ilyen kegyes a sors. Első meccsén rögtön két jó képességű versenyző egyikével, Kyle Edmunddal vagy Fernando Verdasco-val mérkőzhet meg, és a folytatás sem várható kellemesebbnek, akár Karen Khachanov-val akár Roberto Bautista-Agut-tal találkozik.

Érdekesnek ígérkező meccsek az első körben: Coric – Auger-Alliasime, Edmund-Verdasco 

A borítókép forrása: tennistours.com