ATP Róma: Győzelemmel mutatkozott be Monte-Carlo bajnoka, kiesett Monfils

Már javában tart az utolsó 1000-es verseny a Roland Garrost megelőzően. Fognini könnyed sikerrel rajtolt hazai közönség előtt, ám nem maradt el a meglepetés sem a második napon.

Fabio Fognini megkezdte szereplését hazai publikum előtt, első mérkőzése pedig pikáns párosítással járt rögtön. Ellenfele a szebb napokat is látott Jo-Wilfried Tsonga volt, akit mostani formája alapján, a papírformának megfelelően magabiztos játékkal késztetett gratulációra. Az első játszmában Fognini számára csupán egyetlen break elegendőnek bizonyult a vezetés megszerzésére. A második játszma akár még simább is lehetett volna az elsőnél, Tsonga azonban 4-1-es hátrányban még egy utolsó rohamot megpróbált elindítani. Ez csupán a dupla break hátrány csökkentését jelentette számára, 4-2 után az olasz már odafigyelt az adogatójátékaira. Monte-Carlo bajnoka tehát túl van az első megmérettetésen Rómában, a második fordulóban Radu Albottal vagy Benoit Pairrel csap össze.

Fognini könnyed győzelemmel kezdett Rómában
Kép forrása: tennistv.com

Hamar pakolhatja össze a bőröndjét Gael Monfils. A francia játékos ugyanis meglepően sima vereséget  szenvedett Albert Ramos-Vinolas ellen. A korábban Roland Garros negyeddöntőt is megjáró spanyol erre a tormára is a selejtezőből kvalifikálta magát a főtáblára és úgy tűnik 1-2 plusz mérkőzés sokat segített a jelenleg csupán 88. helyet elfoglaló teniszezőnek. Ramos-Vinolas rögtön breakkel kezdte a mérkőzést, majd 5-3-nál úgy döntött nem szeretne adogatni a szettért, így Monfils szervájából eldöntötte az első játszmát. A második szettben Monfils első szervája mögött tőle igen gyengének mondható 47 %-ban nyerte csak a pontokat. Ennek köszönhetően csupán 0-5-nél nyert először játékot a második felvonásban, majd egy hosszú játék végén a spanyol lezárta a mérkőzést. Albert Ramos-Vinolas még várja a következő ellenfelét, aki jó eséllyel Diego Schwartzman lehet, amennyiben az argentin legyőzi a japán Yoshito Nishiokát.

Nem sikerült túl hosszúra Monfils római tornája
Kép forrása: eurosport.fr

Az első játéknap természetesen hozott néhány igen szoros küzdelmet is. A játéknap egyik legjobban várt találkozóján Borna Coric döntő játszmában legyőzte a kanadai Felix-Auger Aliassimet. A hazai közönség számára igen jól sikerült a a hétfői nap, hiszen Fognini mellett a tavalyi Roland Garros elődöntős is továbbjutott. Marco Cecchinato az ifjú titán, Alex De Minaurnak állta útját. Az olaszok örömét egyedül Karen Kachanov ronthatta némileg el, aki Lorenzo Sonegot búcsúztatta döntő szettben.

Az első forduló eredményei:

Denis Shapovalov-Pablo Carreno Busta 6/3 7/6(5)

Marco Cecchinato ( 16 )-Alex De Minaur 4/6 6/3 6/1

Casper Ruud-Daniel Evans 7/5 0/6 6/3

Albert Ramos-Vinolas-Gael Monfils ( 15 ) 6/3 6/1

Fabio Fognini ( 10 )-Jo-Wilfried Tsonga 6/3 6/4

Borna Coric ( 13 )-Felix Auger Aliassime 6/7(4) 6/3 6/4

Cameron Norrie-John Millman 3/6 6/3 6/4

Fernando Verdasco-Kyle Edmund 4/6 6/4 6/2

Karen Kachanov-Lorenzo Sonego 6/3 6/7(1) 6/3

Laslo Djere-Mikhail Kukushkin 6/3 6/4

Kiemelt kép forrása: atpworldtour.com