Sikerült a visszavágás Rafael Nadalnak
Sorozatban három, elődöntőben elszenvedett vereséget követően sikerrel jutott a római salakpályás masters verseny döntőjébe a nyolcszoros győztes Rafael Nadal.
A spanyol salakkirály előző heti legyőzőjével, a görög Stefanos Tsitsipas-szal találkozott, és 1 óra 43 perc alatt 6-3 6-4 arányban jutott karrierje 11. római tornadöntőjébe. A mai Nadal már inkább hasonlított az utóbbi években megszokotthoz, agresszíven teniszezett, és a körülmények is kedvezőbbek voltak számára, mint egy hete Madridban. A lassú pályán Nadal egy-egy alkalommal breakelte a fiatal görögöt, és néhány látványos, futtából megütött tenyeres nyerővel kápráztatta el a közönséget. A győzelem alighanem jót tett a spanyol önbizalmának, amit még tovább építhet a bő egy hét múlva kezdődő Roland Garros előtt.
Tsitsipas hétfőtől már hatodik lesz a férfi világranglistán, Nadal pedig várhat a ma esti Diego Schwartzman – Novak Djokovic győztesére.