RG 19: Balázs Attila győzelemmel kezdett Párizsban!

Balázs Attila megnyerte első mérkőzését a Roland Garros selejtezőjében. A magyar játékos két szettben legyőzte a Dél-Korea-i Woo Kwon Soont. 

Balázs Attila első körös ellenfélnek a selejtezőben a 30. kiemeltként jegyzett Woo Kwon Soont kapta. Az első játszmában már szinte el lehetett könyvelni a rövidítést, hiszen a két játékos magabiztos adogatójátékokat produkált. 6-5-nél azonban Attila megtörte a csendet és az első adódó lehetőségre lecsapott, ennek köszönhetően szettelőnybe került. A második játszmában Attila 1-1 után állva hagyta ellenfelét, zsinórban négy játékot nyerve 5-1-nél már a mérkőzés megnyeréséért adogathatott. Soon ugyan még 5-3-ra visszazárkózott, és a következő játékban is volt break lehetősége, Attila mégis le tudta zárni  a találkozót a nagyobb izgalmak előtt.

Balázs Attila 1 óra 17 perc játékot követően sikerrel vette az első akadályt. A selejtező második körében az osztrák Lucas Miedlerrel csap össze.

A mérkőzés végeredménye: 

Balázs Attila-Woo Kwon Soon ( 30 ) 7/5 6/3

Kiemelt kép forrása: m4sport.hu