RG 19: Egy lépésre a főtáblától Babos Tímea

Babos Tímea holnap a főtáblára kerülésért küzdhet Párizsban. A magyar teniszezőnő egy szoros csatában győzte az olasz Martina Trevisant. 

Babos Tímea második mérkőzését játszotta a Roland Garros selejtezőjében, ahol az ellenfél az olasz Martina Trevisan volt. Nem kezdődött a legjobban a találkozó Timi számára, viszont a gyors a break hátrányból gyorsan fordított, 4-3 után pedig magabiztos adogatójátékoknak köszönhetően szettelőnybe került. A második játszmában Timi adogatóként első és második szervái mögött sem tudott hatékony lenni. A magyar játékos előbb 1-2-nél, majd 2-5-nél is game labdáról vesztette el a szerváját, így készülhetett a döntő játszmára.  A harmadik felvonásban Babosnak nagyot kellett küzdenie, Trevisan kétszer is break előnyben teniszezhetett, majd 5-4-nél a mérkőzés megnyerésért fogadhatott. Babos azonban nehéz helyzetből a maga javára fordította ezt a szettet, amit 7/5-re nyert meg.

Babos Tímea 2 óra 34 perc alatt győzte le Martina Trevisant. A főtáblára jutásért Timi, a spanyol Aliova Bolsova Zadoinov ellen mérkőzik meg.

A mérkőzés végeredménye: 

Babos Tímea-Martina Trevisan 6/4 2/6 7/5

Kiemelt kép forrása: m4sport.hu