Kiesett a tavalyi elődöntős – Roland Garros összefoglaló, 1. nap
Túl vagyunk az első napon Párizsban, ahol egyelőre elmaradtak a meglepetések. A kiemeltek közül továbbjutott Roger Federer, Stefanos Tsitsipas, Kei Nishikori és Marin Cilic is. Fucsovics Márton azonban búcsúzott, miután 5 játszmában kapott ki Diego Schwartzmantól.
Marin Cilic lépett pályára elsőként a nagyok közül, a horvát teniszező 3 játszmában győzte le Thomas Fabbianot. Cilicnek szüksége lenne egy kis sikerre, hiszen gyenge teljesítménye miatt már csak a 13. helyen találjuk a világranglistán.
Stefanos Tsitsipas remek, agresszív tenisszel rukkolt elő a német Marteter ellen, és 2 sima illetve egy szoros játszmában meg is nyerte a mérkőzését. Nem volt ilyen könnyű dolga Grigor Dimitrovnak, aki 6-3; 6-0-ás kezdést követően képes volt ötszettest játszani az évek óta sérült Janko Tipsareviccsel. Nem könnyen, de végül döntő szett 6-4-el be tudott jutni a második fordulóban.
Allez! Harsant fel a francia közönség, miután Nicolas Mahut beütötte a meccslabdát az új Simonne-Mathieu pályán. A veterán francia a tavalyi elődöntőst, Marco Cecchinatot búcsúztatta, nem is akárhogy: 37 évesen, salakpályán, 0-2-es hátrányból, szerva röpte játékosként tudta legyőzni a 16. kiemelt olaszt. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez volt a nap meccse, a franciák legalábbis biztosan egyetértenek.
Magical Mahut!!@nmahut fights down two sets to none to take out last year's semifinalist Marco Cecchinato. #RG19 pic.twitter.com/CuhtpsVktk
— Tennis Channel (@TennisChannel) May 26, 2019
Nishikori tőle szokatlan módon, három játszmában verte a francia Halyst. Szintén három játszmában, csodálatos tenisszel jutott tovább Roger Federer, az ő meccséről itt olvashattok bővebben.
Nem volt szerencséje a sorsolással Fucsovics Mártonnak, neki a salakmenő Diego Schwartzman jutott az első fordulóra. Végül nagy csatában, 5 játszmában az argentin jutott tovább, erről a meccsről itt olvashattok bővebben.
Az 1. nap eredményei:
Matteo Berrettini – Pablo Andujar 6-7(3); 6-4; 6-4; 6-2
Thomas Fabbiano – Marin Cilic 3-6; 5-7; 1-6
Alexei Popyrin – Ugo Humbert 3-6; 6-3; 7-6(10); 6-3
Casper Ruud – Ernests Gulbis 6-2; 7-6(2); 6-0
Marco Cecchinato – Nicolas Mahut 6-2; 7-6(6); 4-6; 2-6; 4-6
Malek Jaziri – Oscar Otte 3-6; 1-6; 6-4; 0-6
Janko Tipsarevic – Grigor Dimitrov 3-6; 0-6; 6-3; 7-6(4); 4-6
Stefanos Tsitsipas – Maximilian Marterer 6-2; 6-2; 7-6(4)
Kei Nishikori – Quentyn Halys 6-2; 6-3; 6-4
Fucsovics Márton – Diego Schwartzman 3-6; 6-3; 6-7(7); 6-2; 2-6
Prajnesh Gunneswaran – Hugo Dellien 1-6; 3-6; 1-6
Albert Ramos-Vinolas – Laslo Djere 3-6; 2-6; 6-7(2)
Lorenzo Sonego – Roger Federer 2-6; 4-6; 4-6
David Goffin – Ricardas Berankis 6-0; 6-2; 6-2
Robin Haase – Philipp Kohlschreiber 4-6; 4-6; 7-6(5); 1-6
Jiri Vesely – Leonardo Mayer 6-7(3); 3-6; 0-6
Még mindig nevezhettek tippjátékunkra, az első forduló második napjára itt tippelhettek. Akkor se csüggedjetek, ha kimaradtatok az első napból, bőven van idő behozni az összetettben a lemaradást!
Kiemelt kép forrása: rolandgarros.com