RG 19: Goffin elvett egy szettet, de így sem volt problémás Nadal továbbjutása

Rafael Nadal már tagja a nyolcaddöntős mezőnynek. A spanyol ugyan elvesztette első szettjét a tornán, de így is abszolválta David Goffin elleni meccsét. 

Rafael Nadal az első olyan ellenféllel találkozott, akinél egy fokkal jobban lehetett számítani, hogy nehezebb dolga lehet a salakkirálynak. A két játékos eddig négy alkalommal találkozott egymással, amiből hármat salakon természetesen Nadal nyert, Goffin a 2017-es világbajnokságon tudott diadalmaskodni.

Rafael Nadal úgy kezdte a mérkőzést, ahogy eddigi két találkozóját. Az idáig megszokott első szettes erődemonstrációt Goffin sem úszta meg, aki csupán 1 játékot kaparintott meg a játszmában. A második szettben ugyan a belga hamar elveszítette az adogatását, azonban az már pozitív volt, hogy Nadal nyomában tudott egy darabig maradni. Ennek ellenére ez a szett sem alakult szorosan, hiszen a 12-szeres bajnok a biztonság kedvéért 5-3-nál fogadóként tett nagy lépést a győzelem felé. A belgán látszott, hogy egyre bátrabban játszik és ennek annyi eredménye lett, hogy sikerült egy kicsi túlórára kényszerítenie ellenfelét. Szettet ugyan nyert Goffin, de ennyire futotta erejéből. A negyedik szettben Nadal ismét átvette az irányítást, a szett közepén break előnybe került, amit már nem engedett ki a kezéből.

Nadal négy szettben győzte le Goffint
Kép forrása: supersport.com

Nadal tehát négy szettben legyőzte Goffint. A spanyol a következő körben az argentin Juan Ignacio Londero ellen játszik.

A mérkőzés végeredménye: 

Rafael Nadal ( 2 )-David Goffin ( 27 ) 6/1 6/3 4/6 6/3

Kiemelt kép forrása: ubitennis.net